Nyitókép: SITA/(Leon Neal/Pool Photo via AP, File

 

Az orvosi ügyekben is egyre gyakrabban nyilatkozó Gates szerint pár hónap múlva az influenza szintjére eshet vissza a koronavírus, olvasható a HVG tech-rovatában.

 

Újabb jóslattal állt elő a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban Bill Gates, a Microsoft milliárdos társalapítója, aki szerint jól állunk a pandémiával vívott küzdelemben. Gates azt is mondta, hogy jövő nyárra sokat veszíthet erejéből a koronavírus, annyira, hogy akár a szezonális influenza szintjére is visszaeshet.

 

Gates ezt azzal magyarázta, hogy a világ sok országában már igen magas az átoltottság, sok helyen pedig a harmadik (emlékeztető) dózisokat adják be.

 hirdetes_400x285  

 

Az orvosi ügyekben egyre gyakrabban nyilatkozó milliárdos – aki az álhírekkel ellentétben maga is elkötelezett támogatója a vírus elleni küzdelemnek és nem ültet chipet senkibe – szóba hozta az új, szájon szedhető készítményeket is, melyek szintén fejlesztés alatt állnak. Ezek közül az egyik már jóváhagyást kapott a vele elért, és igen jó eredmények miatt.

 

Hátra azonban még nem dőlhetünk Gates szerint, mert ha megint megjelennek új és fertőzőbb variánsok, akkor azok sok mindent felboríthatnak.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!