Nyitókép: Nemzeti Sport

 

Már nem Dárdai Pál a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője – jelentette be a Bundesligában 14. helyen álló berlini klub a hivatalos honlapján. Az együttes irányítását az idény végéig Tayfun Korkut vette át, számol be róla a Nemzeti Sport.

 

„A jelenlegi helyzet részletes elemzése után a Hertha vezetősége úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felmenti Dárdai Pált az első csapat vezetőedzői pozíciója alól”

 

– olvasható a berlini klub közleményében, amely megjegyzi, a magyar szakember két segítője, Andreas Neuendorf és Admir Hamzagic is távozik a kispadról.

 

 hirdetes_400x285  

Arról nincs hír a Hertha honlapján, hogy Dárdai Pál továbbra is a klub alkalmazásában marad-e és visszatér-e a korosztályos együttesekhez.

 

„Köszönetünket fejezzük ki Dárdai Pálnak a munkájáért. Az előző idényben nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását és kihívásokkal teli körülmények között bent tartotta az első osztályban. Tayfun Korkut kinevezésétől azt várjuk, hogy az együttes új impulzusokat kap. A múltban már bebizonyosodott, hogy nemcsak stabilizálni tud egy csapatot, hanem javítani is tud rajta aprólékos és szenvedélyes munkájával, valamint a futballról alkotott elképzelésével”

 

– indokolta mag az edzőváltást Fredi Bobic, a Hertha sportigazgatója.

 

Dárdai Pál a második korszakában tíz hónapig irányította a Herthát, amelyet a 2020–2021-es évadban bent tartott a német első osztályban. Az új idényben 13 forduló után 14 ponttal a 14. helyen áll a tabellán a berlini alakulat, egy ponttal megelőzve az osztályozós pozícióban szerénykedő Augsburgot, amellyel a mögöttünk hagyott hétvégén 1–1-es döntetlent játszott. Dárdai idén január óta 31 mérkőzésen 10 győzelmet, 8 döntetlent és 13 vereséget jegyzett a Hertha trénereként.

 

Nemzeti Sport

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!