Nyitókép: huffingtonpost.fr

 

Börtönbüntetésre ítélte pénteken a párizsi büntetőbíróság Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007-2012) volt közvetlen munkatársait, köztük Claude Guéant-t, az elnöki hivatal volt vezetőjét az Elysée-palota által túlszámlázott közvélemény-kutatások miatt.

 

Bár a volt elnököt is felelősség terhelheti a közbeszerzési pályázat nélkül megrendelt felmérésekért, őt csak tanúként idézte be a bíróság, miután a bűncselekmény idején államfőként mentelmi jogot élvezett. Az exelnök novemberben megjelent a bíróságon, de mentelmi jogára hivatkozva nem tett vallomást.

 

Claude Guéant-t, aki korábban belügyminiszter is volt – nyolc hónap letöltendő és négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Az elnöki hivatal volt vezetője – aki egy másik ügy miatt jelenleg börtönbüntetést tölti – ügyvédje útján jelezte, hogy fellebbez az ítélet ellen.

 hirdetes_400x285  

 

A felmérésekkel kapcsolatos gyanú alig két évvel Nicolas Sarkozy hivatalba lépését követően, 2009-ben merült fel, amikor a számvevőszék a jelentésében azt kifogásolta, hogy az Elysée-palota által 2008-ban megrendelt többtucatnyi közvélemény-kutatást exkluzív jelleggel közöltek az elnöki hivatal által előre kiválasztott sajtóorgánumok az elnök népszerűségéről, politikai riválisairól vagy Carla Bruni énekesnő, Nicolas Sarkozy feleségének elfogadottságáról.

 

Míg a számvevőszéki jelentés elsősorban a felmérések túl magas árának okait és az ilyen jellegű megrendelések értelmét firtatta, az ügyészség 7,5 millió eurónyi közpénz elsikkasztásával és favoritizmussal, azaz tisztességtelen előnyhöz juttatással vádolta meg az elnöki hivatal volt munkatársait, amiért közbeszerzési pályázat nélkül kötöttek szerződést havi 10 ezer euróért a felmérések elvégzésére Sarkozy egyik befolyásos tanácsadójával, Patrick Buisson történésszel és az általa kiválasztott cégekkel. A tanácsadó 2007 és 2009 között mintegy 235 felmérést rendelt meg, majd adott el az elnöki hivatalnak, amelyekért a havi 10 ezer eurón felül 65-71 százalék közötti jutalékot is felszámolt magának. Őt a bíróság első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre és 150 ezer eurós pénzbírságra ítélte.

 

A vádlottak között volt Pierre Giacometti, az Ipsos közvélemény-kutató intézet volt társigazgatója is, ő hat hónap felfüggesztett szabadságvesztést és 70 ezer eurós pénzbírságot kapott, míg Emmanuelle Mignon volt kabinetfőnököt hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Julien Vaulprét, az elnöki hivatalnak a felmérésekért felelős egykori munkatársát viszont felmentette a bíróság.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!