Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

 

Bánhidi Ákos, a rövidpályás gyorskorcsolya válogatott edző-menedzsere szerint igazi csapatmunka volt, hogy a vegyes váltó olimpiai bronzérmes lett szombaton a pekingi téli olimpián.

 

„Ez az eredmény tulajdonképpen tükrözte az egész idénybeli teljesítményünket, hiszen a világkupában is harmadikok lettünk. Ugyanakkor ha nem ütnek el bennünket, akkor akár fényesebb is lehetett volna az érem, legalábbis tudtunk volna érte harcolni. Azonban ezen kár rágódni, ilyen a short track. Kimondhatatlanul boldog vagyok és büszke a csapatra!”

 

– mondta az MTI-nek Bánhidi.

 

 hirdetes_810x300  

Megvan az első magyar olimpiai érem Pekingben

 

A szakember az egyéni számokat illetően is elégedett volt az indulókkal, Liu Shaolin Sándort és Krueger John-Henryt kimondottan erősnek látta az 1000 méter selejtezőjében, míg Liu Shaoangnak – úgy véli – kell még „puskapor” hogy százszázalékos legyen. Jászapáti Petra 500 méteres futamában sem talált kivetnivalót, míg Kónya Zsófia szerinte a legrövidebb távon körülbelül ennyit tud, hogy éppen továbbjut-e a negyeddöntőbe vagy sem.

 

„Zsófiban benne van a klasszis, csak kérdés, mikor piszkálja ki magából. Az első futamát és a váltó negyeddöntőjét szerintem elizgulta, az elődöntőben és a döntőben viszont remek volt. A fiúk kirobbanó erőben vannak és Petra is. Igazi csapatmunka volt a bronzérmük. Volt szerencsénk is, hogy pár rivális kiesett, de ez a sportág velejárója”

 

– tette hozzá Bánhidi.

 

Jászapáti is büszke a válogatottra, de kicsit szerencsétlennek érzi, hogy Kónyát hátulról „elsöpörték”.

 

„Az adrenalin lökött minket előre futamról futamra. Egyre jobbak voltunk, de sajnos a fináléban jött az a szerencsétlen kicsúszás. Lehet, hogy jobb helyen is zárhattunk volna, ha ez nincs, de nincs értelme ezen gondolkodni”

 

– mondta Magyarország első vk-győztes női versenyzője.

 

Peking, 2022. február 5.
A második helyezett olasz válogatott tagja gratulál Kónya Zsófiának (b) és Jászapáti Petrának, a bronzérmes magyar rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltója tagjainak a csapatverseny döntõje után a pekingi téli olimpián a Fõvárosi Fedett Stadionban 2022. február 5-én.
MTI/Kovács Tamás

 

Kónya úgy fogalmazott, hogy eleinte kicsit szomorú volt, majd az egyéni verseny után a többiek próbálták nyugtatgatni, és ez nagyon hatott rá.

 

 „Ez négy ember munkája volt. Eleinte nem tudtam kizárni, hogy az olimpián vagyok, látszódott rajtam, éreztem belül, de a társak segítettek. Ez bejött”

 

– jegyezte meg Kónya.

 

Liu Shaoang úgy érezte, még nincs százszázalékos állapotban, de napról napra javul.

 

„Az elmúlt négy év tapasztalata is kellett, hogy a váltó ilyen jól menjen. Volt, akinek segíteni kellett, és ez jól sült el. Azért jó egyéniben és váltóban is élen haladni, mert aki elöl van, az nem hibázik. Vagy csak ritkán. Lehetett volna talán jobb is, de ezzel nem foglalkozunk. Most boldogok vagyunk, jöhet az 1000 méter, mert hétfőn ott kell teljesíteni”

 

– mondta az első magyar összetett világbajnok, aki négy éve testvérével részese volt az első magyar téli olimpiai bajnoki címnek is a férfi stafétával.

 

Liu Shaolin úgy fogalmazott, hogy ma „széttépte a pályát”.

 

„Jól érzem magam és legfőképpen erősnek. Nagyon feszült volt a nap, ezért volt jobb kimaradni a lökdösődésekből, és élen haladni 1000 méteren. A váltóban eleinte próbáltuk nyugtatni Zsófit, aki aztán egyre jobb lett, és sikerült bronzérmet szereznünk. Mostantól viszont már másra kell koncentrálnunk”

 

– hangsúlyozta Liu Shaolin.

 

Krueger, aki 1000 méteren amerikai színekben már nyert olimpiai ezüstérmet, úgy látja, a csapat bronzérme teljes más érzés.

 

„Az volt a feladatom, hogy a negyeddöntőben fussak, és addig más tud pihenni. Ez volt a váltó érdeke. Az erőt mozgósítani kellett, és ezt sikerült futamról futamra tartani. Nagyon boldog vagyok!”

 

– fogalmazott.

 

A rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei hétfőn folytatódnak, amikor is a női 500 és a férfi 1000 méter küzdelmeit rendezik a negyeddöntőtől kezdve, előbbiben Jászapáti, utóbbiban mindhárom férfi induló érdekelt lesz.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.