Nyitókép: Nemzeti Sport/Árvai Károly

 

Végső búcsút vettek Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásztól a Farkasréti temetőben. A szertartáson sportolók, sportvezetők, családtagok, rokonok, közeli barátok, ismerősök és tisztelők vettek részt. A megemlékezésen a Himnusz, majd később soproni művészek előadásában vers, illetve zongorakísérettel egy dal is elhangzott.

 

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy Csollány Szilveszter pályafutása motivációt jelentett a fiataloknak, a sportolóknak, és nem csak tornászoknak, hiszen példaként szolgált arra, hogy a tehetség megfelelő kitartással párosulva képes meghozni az áhított sikert.

 

Az olimpiai család nevében a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás méltatta Csollány Szilvesztert, akiről azt mondta, hogy már-már öntörvényű ember volt, aki a saját útját maga taposta ki, nem kötött kompromisszumokat, az elveit nem adta fel.

 hirdetes_400x285  

 

A tornasport nevében a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke köszönt el sporttársától. Magyar úgy fogalmazott, napokkal a halála után is nehéz szavakat találni arra, hogy a sors elragadta Csollány Szilvesztert, mert amikor december elején megbetegedett, mindenki azt hitte, nem kérdés, hogy felépül.

 

A sportélet ismert résztvevői közül jó néhány sportoló, köztük olimpiai bajnokok és érmesek, is személyesen búcsúztak Csollány Szilvesztertől.

 

A soproni születésű tornász 2000-ben, Sydneyben ért fel pályafutása csúcsára, amikor kedvenc szerén, gyűrűn olimpiai aranyérmet szerzett. Csollány Szilveszter december elején koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba, majd január 24-én, 51 éves korában hunyt el.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.