Nyitókép: külhonimagyarok.hu

 

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága a 2022 a cselekvő nemzet évében pályázatot hirdet a Kárpát-medencében 2010 óta Magyarország Kormányának támogatásával megvalósított bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészei részére – jelentette be közösségi oldalán Potápi Árpád János államtitkár.

 

Az államtitkár kiemelte: a Magyar Kormány 2010 óta jelentős forrással támogatta, hogy a bölcsődei és óvodai intézményekben a magyar gyerekek számára fenntartott férőhelyek jelentősen bővüljenek. A külhoni magyar közösségek is több mint 900 új vagy felújított épülettel gazdagodtak. Hozzátette: az új vagy megújított épületek az építészek munkáját is dicsérik, hiszen nekik köszönhető az, hogy egy-egy településképen is látható a közös és minőségi, magyar munka eredménye.

 

A Jövőt építünk pályázatra magyarországi és külhoni építészek jelentkezhetnek. A pályázat célja díjazni és megismertetni a közvéleménnyel, a Kárpát-medencében 2010 óta Magyarország Kormányának támogatásával épült, mintaértékű bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészeit.

 hirdetes_400x285  

 

A felhívásra benyújtott pályázatokat neves szakemberekből álló Bírálóbizottság fogja szakmailag értékelni és több kategóriában díjazni. A nyertes pályázatokat 500.000  –2.000.000 forint közötti összegben pénzjutalomban részesítjük.

 

A pályázati felhívásra 2022. február 21-e 10:00 órától lehet jelentkezni 2022. március 8-a 14.00 óráig.

 

Pályázni lehet bármely, a Kárpát-medencében 2010 óta Magyarország Kormányának támogatásával megvalósult bölcsődei, óvodai létesítménnyel, épülettel. A jelentkezés részletei és a részletes pályázati kiírás ezen a linken keresztül érhető el.

 

Potápi Árpád János államtitkár videós bejelentése alább megtekinthető:

 

 

Nemzetpolitikai Államtitkárság sajtóhír/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!