Nyitókép: Reuters/Fabrizio Bensc

 

Egyenes út vezet a harmadik világháború felé, amennyiben Németország vagy az Európai Unió nehézfegyvereket szállít a háborús Ukrajnába – idézte Erich Vad szavait a német DPA hírügynökség.

 

Angela Merkel egykori katonai tanácsadója szerint a nyugati nehéz haditechnika átadása már azért is problematikus, mert a komplex fegyverrendszerek – Leopard harckocsi, Marder lövészpáncélos –  elsajátítására éveket kellene áldoznia az ukrán hadseregnek, ami jelen esetben nem adott [ez teljesen megfelel a valóságnak, amit a virológusból háborús szakértővé vedlett fotelhuszárok szeretnek elfelejteni, megj.]

 

„Ha nem szeretnénk, hogy kitörjön a harmadik világháború, akkor a mostani háborús eszkalációs rétorikát magunk mögött kell hagynunk és a tárgyalásokra kell összpontosítanunk.”

 

 hirdetes_400x285  

– tette hozzá Vad. Erich Vad ellen közben hajtóvadászatot indított a kétszínű mainstraim sajtó, mert azt merészelte állítani, hogy az ukrajnai háború alapjában véve nem különbözik az afganisztáni, iraki vagy szíriai öldökléstől:

 

„A háborúban az ártatlanok halnak meg. Ilyen a háború. Ez sajnos rendszerimmanens.”

 

Merkel egykori tanácsadója szerint most mindkét fél presztízsvesztés nélkül hagyhatná el a tárgyalóasztalt, hiszen az ukránok hősiesen küzdöttek Kijev védelmében, az oroszok pedig nagy területeket foglaltak el Kelet-Ukrajnában. Ezek a tények – teszi hozzá – kitűnő alapul szolgálhatnának egy fegyverszüneti megállapodáshoz [Ez a kijelentés annyiban problematikus, hogy Zelenszkij nem engedi át sem a Krímet, sem a Donbaszt az oroszoknak, Putyin pedig önként nem fogja feladni egyik területet sem, megj.]

 

Körkép.sk via Zdf

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 12 olvasónak tetszik ez a cikk.