Nyitókép: Giro d’Italia Fb-oldala

 

A Giro d’Italia országúti kerékpárverseny miatt péntektől vasárnapig számos helyen kell ideiglenes útlezárásokra készülni.

 

A háromnapos esemény ideje alatt a verseny útvonalán több órányi teljes útlezárások lesznek pénteken a Budapest-Székesfehérvár-Visegrád útvonalon, szombaton Budapest belvárosában, míg vasárnap a Kaposvár-Nagykanizsa-Balatonfüred útvonalon.

 

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kerékpárosok érkezése előtt – a verseny előírásai szerint – majdnem 3 órával már le kell zárni az érintett szakaszokat, ezért azt kérik, hogy aki teheti, kerülje el a verseny útvonalának térségét. Az érdeklődőknek érdemes arra készülni, hogy a rajtnál és a célnál a gépjárművel parkolás is több időt vehet igénybe.

 hirdetes_400x285  

 

Kiemelték, hogy Visegrádon a befutó helyszínét csak gyalogosan lehet megközelíteni, ami a komptól számítva egy órát is igénybe vehet.

 

A 71-es főúti versenyszakaszokat érdemes a Balatoni Bringakörön megközelíteni.

 

Pénteken Budapestről Dunaújváros, illetve Székesfehérvár, valamint Szentendre irányában a szokásosnál is nagyobb torlódásra kell számítani. Ezen a napon az M0-s autóút déli szakaszán egyes csomóponti ágakat is lezárnak.

 

Budapestről Nagymarosra különvonat közlekedik pénteken, ahonnan komp viszi át a nézőket Visegrádra. A komp gépjárműveket nem szállít a befutót megelőző időszakban. Tihanyba vasárnap a komp szintén csak nézőket szállít a versenyt megelőzően – jelezték.

 

Hozzátették, hogy pénteken Budapesten, vasárnap pedig Kaposváron a verseny útvonalán már 10 órától megkezdődnek az útlezárások. Ezek idején az M1-es és M7-es autópálya egyes szakaszai terelőútként is üzemelnek.

 

Az országos utakat érintő forgalmi helyzetről érdemes még utazás előtt tájékozódni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!