Nyitókép: Euronews

 

Az elmúlt napokban a kancellár, a védelmi és a külügyminiszter is határozottan kijelentette, hogy Ausztria semlegessége nem lehet kérdés, ez ugyanakkor nem jelent politikai semlegességet, hiszen a Nyugat és Ukrajna pártján állnak. Az ellenzék és több szakértő szerint ugyanakkor át kell értékelni ezt az alkotmányban is rögzített álláspontot.

 

Svédország és Finnország NATO-csatlakozási kérelmét követően Ausztriában is fellángolt a vita az ország semlegességének fenntartásáról, az ellenzéki pártok és szakértők bírálják, hogy a kormány vonakodik átértékelni a hagyományos álláspontot – írja az Euractiv.

 

„Ausztria semleges volt, semleges és semleges is marad. Ausztria számára ez a kérdés így nem merül fel. Nekünk más a történelmünk is, mint Svédországnak és Finnországnak”

 

 hirdetes_810x300  

– jelentette ki Karl Nehammer kancellár kedden Prágában, cseh kollégájánál, Petr Fialánál tett látogatása során.

Klaudia Tanner védelmi miniszter szerint a neutralitást „az osztrákok a szívükben hordozzák”, de ez amúgy is katonai, nem pedig politikai semlegesség. Ezt a különbséget hangsúlyozta Alexander Schallenberg külügyminiszter is, aki szerint „Ausztria továbbra is ragaszkodik a katonai semlegességhez, de politikailag szolidaritást vállal az orosz támadás ellen harcoló Ukrajnával.”

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!