Nyitókép: PKÜ

 

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet, ahol a Petőfi Kulturális Ügynökség standdal és értékes színpadi programokkal képviselteti magát.

 

Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvényét, az idén 93. születésnapját megélő Ünnepi könyvhetet, június 9-12. között a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén látogathatják meg az irodalom és a magaskultúra kedvelői. A Petőfi Kulturális Ügynökség pavilonjában az ügynökség nyomtatásban megjelent kiadványai megvásárolhatók, az új könyveket pedig külön színpadon mutatják be a négynapos rendezvény során.

 

 hirdetes_810x300  

 

A PKÜ kiadványok műfajilag színes felhozatalából a gyerekek és felnőttek is ízlés szerint kedvükre válogathatnak. A magyar és kárpát-medencei költők versantológiái mellett, a kínálatban megtalálhatók többek között kolumbiai, spanyol, cseh, lengyel költők antológiái,  gyerekeknek szánt verseskötet, Tamási Áron-album és a Franciaországban tizenötezer példányban elkelt A kivarrt című képregény és két magazin is, a Magyar Kultúra havilap és az angol nyelvű The Continental Literary Magazine negyedéves magazin.

 

Az ügynökség tavaly karácsonyra megjelent gyerekverses könyve a Felhőpárna-versek léten innen és túl, Orosz Annabella illusztrátor rajzaival felkerült a rangos World Illustration Award listájára. A kötet a gyerekek nyelvén fogalmazza meg a gyászfeldolgozás nehézségeit, igazi hiánypótló alkotás, ami hatalmas sikernek örvend mind a hazai mind a külföldi piacon. Az illusztrátor június 10-én pénteken 14:00-15:00 között dedikálja a kötetet a PKÜ standján.

 

 

A színes képeket és az izgalmas történeteket nem csak a gyerekek, de a felnőttek is kedvelik. Nekik készült Matz & Futaki: A kivarrt című képregénye. Futaki Attila képregényrajzoló és a szerző, a világhírű Alexis „Matz” Nolent együtt mutatják be a képregényt Szép Eszter moderálásával a Vigadó téren. A képregényt a bemutató után dedikálja Futaki Attila szombaton (június 11.) 13:00 és 13:30 között a PKÜ standján.

 

Ugyanezen a napon a Vigadó téren 14:00 és 14:30 között Sipos Lajos és Falusi Márton mutatja be az „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” Tamási Áron születésének 125. évfordulójára megjelent monográfiát. A beszélgetést dedikálás követi a PKÜ standon 14:30 és 15:30 között.

 

A Vörösmarty téren a KMI 12 program szerzőinek 2022. évi antológiájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Hász Róbert, Jánoki-Kis Viktória, Kopriva Nikolett szerzőkkel Luzsicza István moderátor beszélget szombaton 15 órától. A pódiumbeszélgetést követően 16:00-17:00 között dedikálnak az alkotók.

 

 

Mindemellett az első születésnapját ünneplő Magyar Kultúra Magazin, valamint a The Continental Literary Magazine eddigi számai is megvásárolhatóak a PKÜ standon.

 

Program:

 

PKÜ PAVILON – Vörösmarty tér, 74-es stand

06.10. (péntek) 14:00-15:00 Orosz Annabella – illusztrátor Felhőpárna-versek léten innen és túl dedikálás

 

VIGADÓ TÉR

 

06.11. (szombat) 13.00-13.30 (dedikálás a pavilonnál 13:30-14:30)

Matz & Futaki: A kivarrt (képregény) 

Résztvevők: Futaki Attila (szerző), Szép Eszter (moderátor)

Egy tetoválóművész Párizsban találkozik a taxisok titokzatos szervezetével, akik a fennálló rend megdöntésére készülnek. Futaki Attila és Alexis „Matz” Nolent francia forgatókönyvíró közös képregénye. 

 

06.11. (szombat) 14.00-14.30 (dedikálás a pavilonnál 14:30-15:30)

Sipos Lajos: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Tamási Áron 125 (monográfia)

Résztvevők: Sipos Lajos (szerző), Falusi Márton (moderátor)

A székely világ leghitelesebb ábrázolójáról szóló, átdolgozott monográfia áttekinti az egész életpályát, miközben vissza-visszatér az író gyökereihez, Farkaslakára.  

 

 

VÖRÖSMARTY TÉR 

 

06.11. (szombat) 15.00-16.00 (dedikálás a pavilonnál 16:00-17:00)

Ha bármit lehetne (A KMI 12 program szerzőinek 2022. évi antológiája)

Részvevők: Hász Róbert, Jánoki-Kis Viktória, Kopriva Nikolett (szerzők), Luzsicza István (szerkesztő, moderátor)

Szerzők: Berta Zsolt, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Hász Róbert, Izer Janka, Jánoki-Kis Viktória, Király Farkas, Kopriva Nikolett, Lőrincz P. Gabriella, Nagy Zsuka, Vörös István, Vöröskéry Dóra

A PKÜ Kárpát-medencei Programigazgatóságának második antológiája idén is 12 kortárs, már befutott vagy ígéretes pályakezdésű író és költő műveiből ad izgalmas válogatást. 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!