Nyitókép: SITA/AP Photo/Olivier Matthys

 

A magyarellenes, soviniszta megnyilvánulásairól is ismert szlovák külügyminiszter, Ivan Korčok (SaS) hétfőn átvette a slavkovi hármak soros elnökségét.

 

Szlovákia, Csehország és Ausztria közös értékeire építve kívánja vezetni a slavkovi hármak soros elnökséget a tárcavezető.

 

Mint ismert, Ivan Korčok a napokban Budapesten tárgyalt Szijjártó Péterrel, akivel közös sajtótájékoztatójukon elmondta, szeretné, ha Szlovákia beleszólhatna a Magyarországról Felvidékre érkező magyar támogatások megítélésébe. Szijjártó Péter azonban a szlovák követelést határozottan elutasította.

 hirdetes_400x285  

 

Szijjártó-Korčok találkozó: Szlovákia továbbra sem fog beleszólni a Budapestről érkező támogatásokba

 

Míg Korčok most a slavkovi hármak kapcsán a három ország által vallott közös értékeket hangsúlyozta, Budapesten, a V4-ek jövőjére vonatkozóan úgy fogalmazott, hogy nem baj, ha bizonyos kérdéseket másként lát a két állam, szerinte inkább a közös projektekre kell helyezni a hangsúlyt.

 

A slavkovi hármak egyfajta regionális együttműködés Csehország, Ausztria és Szlovákia kézétt, mely 2015-ben jött létre. Pozsony 2022. július 1-től 2023. június 30-ig tölti be annak soros elnöki posztját.

 

Körkép.sk/SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.