Nyitókép: reprofoto, Fb-live

 

A munkáltatók és a munkavállalók érdekvédelmi szervezetei megegyeztek a minimálbér emelésének mértékéről. Ennek értelmében jövőre az eddigi 646 euróról 700 euróra emelkedik a minimálbér Szlovákiában, jelentette ki sajtótájékoztatón Jozef Špirko, a Munkavállalói Unió (RÚZ) alelnöke. Az emelés havi 54 euró, ami éves szinten 648 eurót jelent, ez egy újabb havi fizetésnek felel meg.

 

Történelmi egyezségről van szó, hiszen ez az első alkalom, hogy a munkavállalók és a munkáltatók meg tudtak egyezni a minimálbérről a következő évre.

 

A kormány ennek értelmében már nem kéne, hogy beleszóljon a minimálbér összegébe, a hatályos jogszabály ugyanis úgy szól, hogy a kormány tiszteletben tartja a szociális partnerek egyezségét.

 hirdetes_810x300  

 

A minimálbér-emelés egyúttal járulékemelkedéssel is jár. A munkáltatók már jelezték, hogy meg kell nézni az ország adó- és járulékmértékét és annak összehasonlítátást más országokkal, hogy Szlovákia ne maradjon le konkurenciaképességben.

 

Körkép.sk/SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.