Nyitókép: Branislav Bibel/SITA (illusztráció)

 

Az Ukrajnában történt háborús bűncselekmények felderítésének és kivizsgálásának hatékony koordinálása volt a témája a hágai miniszteri konferenciának, amelyen részt vett Mária Kolíková, a szlovák igazságügyi minisztérium vezetője is. Beszédében aláhúzta, hogy Szlovákia támogatja az ukrajnai háborús bűnök kivizsgálását.

 

A konferencián Kolíková emlékeztetett arra, hogy Szlovákia szomszédos országként a február végi orosz invázió óta aktívan részt vesz a humanitárius tevékenységekben és segítséget nyújt a menekülteknek.

 

Szlovákia már ezen év márciusában azon 39 állam közé tartozott, amelyek az Ukrajnában kialakult helyzetet a Nemzetközi Büntetőbíróság elé terjesztették.

 hirdetes_810x300  

 

Videótelefonon jelentkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki ismertette a jelenlegi ukrajnai helyzetet, köztük a civil lakosság elleni legutóbbi támadásokat, és megköszönte az országok képviselőinek eddigi támogatását. Egyben az Ukrajnában elkövetett összes bűncselekmény alapos kivizsgálását kérte.

 

Teraz.sk nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!