Nyitókép: AP Photo/Markus Schreiber

 

Jövő hét szerdáig van ideje Mario Draghi olasz miniszterelnöknek kialakítani az új kormánykoalíciót. Július 20-án a parlamentben bizalmi szavazást tartanak, és ezen eldől, hogy folytathatja-e munkáját a kormányfő.

 

Az új koalícióban feltehetően nem lesz benne a mostani politikai válságot kirobbantó Öt Csillag Mozgalom, pedig az előzőben kulcsszerepet vállalt a populista párt. A kormányon lévő politikai erők nagy része nyitottnak látszik az együttműködés folytatására, és kritikusan áll az Öt Csillag manőverezéséhez.

 

„A következményeket nem láttunk előre. Egy felelőtlen döntéseket hozó párt okolható értük. Ez a párt csak árt az olasz embereknek”

 

 hirdetes_810x300  

– magyarázta Antonio Tajani a Forza Italiából, a Demokrata Párt vezetője pedig arról beszélt, hogy a Draghi-kormány jól végezte munkáját.

Ha bukik a kormány, ősszel jöhet az előrehozott választás

 

A szélsőjobboldal viszont a politikus távozását követeli, és előrehozott választást szeretne.

 

„A nemzet egy vihar közepén van. Ebben az érzékeny gazdasági és szociális helyzetben, a háború, az infláció és a magas energiaárak idején nem lehet cselekvésképtelen a kormányunk”

 

– mondta Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek szélsőjobboldali párt vezetője. Matteo Salvini, a jelenlegi kormánykoalícióban is részt vevő Liga elnöke szintén arról beszélt, hogy szörnyű lenne az ország számára, ha megbénulna a kormány.

 

Mario Draghi széles koalíció élén kormányoz 2021 februárja óta azzal a céllal, hogy kivezesse az országot a koronavírus-járvány okozta válságból. A következő választás jövő tavasszal esedékes, de a kormány bukása esetén már ősszel megtarthatják.

 

A legnépszerűbb párt jelenleg az Olasz Testvérek, a közvélemény-kutatások szerint a szavazók nagyjából 23 százaléka támogatja őket. A Demokrata Párt egy százalékpontos lemaradásban van, a tavaly ilyenkor még vezető Liga pedig a harmadik helyre csúszott, 15 százalékkal. Az Öt Csillag Mozgalom szintén sokat veszített népszerűségéből, jelenleg 11 százalékon áll.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!