Nyitókép: SITA/Russian Foreign Ministry Press Service via AP

 

Nem Moszkva háborúja idézte elő a globális élelmiszerválságot, és az orosz gabonaexportőrök eleget fognak tenni minden kötelezettségünknek – nyugtatta meg az orosz külügyminiszter az egyiptomi vezetőket afrikai körútja első állomásán.

 

Szergej Lavrov vasárnap beszédet mondott az Arab Liga gyűlésén, majd tovább indult Ugandába. Ezt követően Etiópiába és Kongói Demokratikus Köztársaságba is ellátogat.

 

 hirdetes_810x300  

Ha valaki objektív szeretne maradni, olvassa el a Világélelmezési Program elemzését, miszerint már a koronavírus-járvány alatt nehézségek jelentkeztek az élelmiszerpiacon. Az utánpótlási láncok akkor szakadtak meg.

Egyiptom a világ egyik legnagyobb gabonaimportőre, tavaly beszállításainak 80 százaléka érkezett Oroszországból és Ukrajnából. A februári invázió miatt leállt a hajóforgalom, felgyorsult a világpiaci árak emelkedése, és ez érzékenyen érintette az egyiptomi gazdaságot. A pénteken Isztambulban aláírt megállapodások értelmében Moszkva és Kijev ENSZ felügyelet alatt „biztonságos folyosókat” hoz létre a Fekete-tengeren, így 25 millió tonna, Ukrajnában rekedt gabona indulhat útnak a világpiacra.

Vlagyimir Putyin telefonon tett ígéretet Abdel-Fattah Szíszi elnöknek, hogy a szállítmányok időben meg fognak érkezni.

 

Eközben vasárnap orosz robotrepülőgépek lebombáztak egy dokkban álló ukrán hadihajót és egy amerikai Harpoon hajóelhárító rakétákat tároló raktárat Odesszában. Moszkva szerint ez még nem sérti a megegyezést.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!