Nyitókép: Euronews

 

Néhány ország kivételével Európa többi részén is fokozatosan eltörölték a kötelező sorkatonai szolgálatot. A politikai döntéshozók azt akarták, hogy a hadseregben csak hivatásosok szolgáljanak.

 

Mivel Európában a Balkántól nyugatra már majdnem fél évszázada nem volt konfliktus, a potenciálisan több százezer tartalékosból álló nagy hadseregek nemcsak elavultnak, de drágának is tűntek.

 

 hirdetes_810x300  

Nagy-Britannia 1963-ban, Belgium 1992-ben szüntette meg a sorkatonai szolgálatot. 2004 és 2011 között Európa nagy részén szintén törölték a katonai kötelezettséget.

 

Csak Dánia, Észtország, Finnország, Ciprus, Görögország, Ausztria és Svájc nem szüntette meg a sorkatonai szolgálatot. Néhány szabály viszont enyhült. Bécs 2006-ban mindössze hat hónapra csökkentette a sorkatonai szolgálatot.

Oroszország 2014-ben elcsatolta a Krímet, ez volt az első sokk, amely több európai kormányt arra késztetett, hogy újragondolja a katonai szolgálatot.

 

Ukrajna 2014-ben vezette vissza a kötelező katonaságot, ami lehetővé tette, hogy hatalmas, hivatásosokból és tartalékosokból álló hadsereget működtessen azt követően is, hogy Oroszrszág megtámadta Ukrajnát.

 

Litvánia 2008-ban megszüntette, majd 2015-ben részben újra bevezette, Norvégia pedig első európai országként a nők számára is kötelezővé tette a katonai szolgálatot. Két évvel később Svédország ismét bevezette a korábban eltörölt sorkatonai szolgálatot. Franciaország 2019-ben kezdte meg az újonnan bevezetett nemzeti szolgálat, az SNU utánpótlását.

 

Más országok is követhetik a lett példát. Áprilisban a holland védelmi minisztérium sajtóhírek szerint tanulmányozni kezdte a skandináv típusú sorkatonai szolgálat bevezetését, mivel aggályosnak tartják, hogy a katonai státuszok negyede jelenleg betöltetlen.

 

Lengyelország márciusban vezette be a „fizetett önkéntes általános katonai szolgálat” új rendszerét.

 

Románia néhány évvel ezelőtt elutasította a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését, de a védelmi minisztérium néhány hete olyan törvénytervezetet terjesztett elő, amely szükségállapot vagy háború esetén arra kötelezné a külföldön élő állampolgárokat, hogy 15 napon belül hazatérjenek sorkatonai szolgálatra.

 

Németországban, ahol 2011-ben felfüggesztették a sorkötelezettséget, a politikai paletta minden szegmenséből való politikusok javasolták, hogy vissza kellene térni hozzá.

 

A modern katonai szolgálat kialakítása tehát szerte Európában zajlik, az önkéntesség és a kötelezettség kérdése a legérzékenyebb téma szinte mindenhol.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.