Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a jó gumiválasztást nevezte meg győzelme kulcsának azután, hogy megnyerte a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

 

A 24 éves világbajnoki címvédő kiemelte: a szombati időmérőn szerzett 10. helye után senki nem várta tőle a győzelmet, de az első, számára igen hektikus kört követően is nyugodtak tudtak maradni, be tudott mutatni néhány előzést, emellett pedig mindig a lehető legjobbkor mentek ki kerékcserére.

 

„Jó időben a jó gumikat raktuk fel az autóra, ezen a futamon pedig ez volt a legfontosabb. Charles Leclerc a Ferrarival láthatóan szenvedett a kemény keverékeken, én pedig ezt ki tudtam használni és meg tudtam előzni”

 

 hirdetes_810x300  

– értékelt a világbajnoki pontversenyben így már 80 ponttal vezető pilóta.

 

Mogyoród, 2022. július 31.
A gyõztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzõje a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 31-én.
MTI/Kovács Tamás

 

Elmondta, az elején a lágy gumi remekül működött a kocsiján, aztán pedig a közepes keverékekkel is jól tudott menni, és amikor a második kiállások után látta, hogy a Ferrarik lemaradtak a gyengébb tapadás miatt, érezte, hogy összejöhet az újabb futamgyőzelem.

 

„Sok mindenben előre tudtunk lépni a szezon során, de a szünet után is lesz min dolgoznunk. Nem gondolkozok azon, hogy összejöhet-e az egy szezonon belüli legtöbb győzelem, arra koncentrálunk, hogy a pontversenyben az élen maradjunk”

 

– utalt az idén már nyolc sikernél tartó Verstappen Michael Schumacher 2004 óta fennálló 13 sikeres csúcsára, amelyet Sebastian Vettel 2013-ban beállított.

 

„Annak külön örülök, hogy a Mercedes ennyire versenyképes, mert így sok pontot tudnak elvenni a Ferraritól”

 

– zárta mosolyogva az interjút Verstappen.

 

Mogyoród, 2022. július 31.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzõje, miután gyõzõtt a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 31-én.
MTI/Kovács Tamás

 

A második helyezett Lewis Hamilton (Mercedes) pályafutása során 11. alkalommal állhatott dobogóra a Hungaroringen. Ennek kapcsán azt hangsúlyozta, a csapat szempontjából nagyon jó hír, hogy két egymást követő versenyen mindketten az első háromban zártak.

 

„A legfontosabb az volt, hogy a második szett gumimmal a többieknél hosszabb ideig kint tudtam maradni, így a lágyakkal a végén sokkal jobb maradt a tapadásom. Az elején féltem, hogy rosszul választottunk a közepes keverékkel, de végül kifizetődőnek bizonyult a taktikánk”

 

– mondta elégedetten Hamilton, majd jelezte, büszke csapatára, mert egymás után másodszor tudták mindketten legyőzni a nagyon jó sebességgel rendelkező Ferrarikat.

 

Mogyoród, 2022. július 31.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzõje a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 31-én.
MTI/Kovács Tamás

 

A szezonbeli ötödik dobogós helyezését megszerző George Russell az első, lágy gumis szakaszával volt elégedett, utána azonban a tervezettnél előbb ki kellett jönnie annak érdekében, hogy tartsa a lépést a Ferrarikkal és Verstappennel – végül azonban csak előbbieket sikerült maga mögött tartania.

 

„Az utolsó szakasz nagyon nehéz volt, 25 kört kellett mennem azzal a szett gumival, ráadásul folyamatosan csökkent a hőmérséklet és ezáltal a tapadás is, de szerencsére kibírták a verseny végéig”

 

– összegzett a Mercedes brit versenyzője.

 

A vb-pontversenyben második helyen álló, ezúttal hatodikként célba érő Charles Leclerc (Ferrari) csalódottan értékelte a futamot.

 

Mogyoród, 2022. július 31.
Elrajtol a Forma-1-es Magyar Nagydíj mezõnye a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 31-én.
MTI/Kovács Tamás

 

„A tempónk megvolt, azt azonban egyelőre nem tudom, a csapat miért döntött úgy, hogy felrakja a kemény keveréket az autóra a második szakaszra. Nem működött a taktikánk, át kell beszélnünk a történteket”

 

– mondta a monacói versenyző, aki bízik abban, hogy a nyári szünet után visszatalálnak a győztes útra.

 

A világbajnoki idény augusztus utolsó hétvégéjén, Belgiumban folytatódik.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!