Nyitókép: Euronews

 

Harminckilenc britnek tiltotta meg Moszkva, hogy beléphessenek Oroszországba, a listán politikusok, üzletemberek és újságírók is szerepelnek, köztük például Keir Starmer munkáspárti vezető, David Cameron volt miniszterelnök, valamint Piers Morgan és Robert Peston újságírók.

 

Az orosz külügyminisztérium azzal indokolta döntését, hogy Nagy-Britannia Ukrajnát támogatja az oroszok által csak különleges katonai hadműveletnek titulált háború során.

 

Az oroszok az eddigi listájukat duzzasztották most fel, így immár több mint kétszáz brit nem léphet orosz területre. A listán olyan nevek szerepelnek, mint a nemrég lemondott Boris Johnson, vagy Dominic Raab és Liz Truss, aki Johnson párt- és miniszterelnöki székéért versenyez Rishi Sunak volt pénzügyminiszterrel.

 hirdetes_400x285  

Az orosz külügyminisztérium kiemelte: az új szankciók azok ellen a britek ellen irányulnak, akiknek célja Oroszország „démonizálása és elszigetelése”. Hozzátették: a munkát folytatják, a „tiltólista” a jövőben további nevekkel bővül.

 

 

Piers Morgan a Twitteren reagált Moszkva döntésére, miszerint nyaralás szempontjából Oroszország amúgy sem szerepelt a mielőbb meglátogatni kívánt országok sorában.

 

Moszkva korábban hasonló beutazási tilalmat rendelt el Joe Biden amerikai elnök és számos vezető uniós tisztviselő ellen.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!