Nyitókép: SITA

 

A cseh Leo Express ajánlata bizonyult a legjobbnak, így 2023 december 10-től kezdve 9 évig ők fogják működtetni a vonalat.

 

A Pozsony-Komárom regionális vonalon 2032-ig a Leo Express nevű cseh vállalat nyerte el a személyszállítást. A Csallóközön keresztül haladó járat jövő év decemberétől kezdődően kilenc éven keresztül működtetheti majd járatait. A közlekedésügyi minisztérium szerint az is elképzelhető, hogy a Leo Express már idén decemberben elindíthatja szolgáltatását.

 

Kép forrása: SITA

 

 hirdetes_810x300  

„Nemcsak az ár tekintetében kínálták a legjobb ajánlatot, hanem a minőségbeli feltételek szerint is, mint az ülőhelyek száma, a klimatizált szerelvények, mosdók és az alacsony fekvés. Bízom benne, hogy az utasok elégedettek lesznek”

 

– fogalmazott Andrej Doležal miniszter.

 

A versenytárgyalásban 7 vállalat vett részt, a legvégén a Leo Express mellett a szlovák állami vasút és a Yosaria Trajns volt még versenyben.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.