Nyitókép: SITA/AP

 

Csak a múlt hét folyamán mintegy 66 ezer orosz állampolgár hagyta el országát az Európai Unió valamelyik tagállamába. A hírt az Unió határvédelmét ellátó Frontex közölte azzal, hogy az azt megelőző héthez képest a növekedés 30 százalék. Az oroszok többsége Finnországba és Észtországba távozott, írja a Sky News.

 

Az oroszországi Cseljabinszktól mintegy 400 kilométerre délre, 2022. szeptember 27-én, kedden a kazahsztáni határátlépéshez sorban álló autók a Mariinszkij határátkelőnél. Mindez azután, hogy Putyin bejelentette a tartalékosok részleges mozgósítását az ukrajnai harcra. (AP fotó)

 

Az oroszok azért menekülnek tömegével a szomszédos országokba, hogy elkerüljék a részleges mozgósítást, melyet Vlagyimir Putyin rendelt el. Csak Kazahsztánba például ennek bejelentése után 98 ezer orosz távozott.

 hirdetes_810x300  

 

A Frontex szerint „az illegális határátlépések vélhetően növekedni fognak, amennyiben Oroszország lezárja határait a besorolás alá vont állampolgárok számára.“

 

A Maxar Technologies műholdfelvételén emberek és járművek láthatók, akik sorban állnak az orosz-grúz határon lévő Felső-Lars ellenőrzőponton átkelése céljából 2022. szeptember 27-én, kedden, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást jelentett be Oroszországban.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!