Nyitókép: dac1904.sk

 

Remek futballidőben, igazi indián nyár fogadta a mérkőzésre kilátogató 5 032 nézőt Dunaszerdahelyen. A MOL Arénában a hazai csapat a Zsolnát fogadta. A két csapat hasonló, támadó felfogásban játszik, így mérkőzéseik általában jó iramú, tetszetős, sok gólos összecsapást eredményeznek. Így volt ez a mai napon is.

 

A vendégek az első negyedóra végén vezetést szereztek Kaprálik révén, a DAC válasza azonban gyorsan, még az első félidőben megérkezett. Először a 35. percben egy kapuról kipattanó lövést juttatott az érkező Nebyla a hálóba, majd 3 perccel később egy szép támadást követő remek, helyezett lövéssel Veselovský már vezetéshez juttatta a hazaiakat.

 

A második félidő ismét a vendégeknek kezdődött jobban, Jambor az 51. percben egyenlített, 2:2.

 hirdetes_400x285  

 

A DAC azonban nem adta fel, a szurkolók támogatását és a csapat jó teljesítményét siker koronázta.

 

Az 58. percben egy nagy védelmi hiba után a hazaadott labdára lecsapva Krstovič volt eredményes, 3:2, majd ismét a sárga-kékek percei következtek.

 

Szánthó Regő előbb a 63. percben érkezett jól egy bal oldali beadásra, majd a 75. perceben egy távoli, jól helyezett lövéssel már az 5:2-es eredményt állította be.

 

dac1904.sk

 

A DAC hosszú idő után ismét jól játszott, győzelmével pedig feljött a harmadik helyre, 4 ponttal lemaradva a listavezető Slovan mögött.

 

DAC 1904 – MŠK ZSOLNA 5:2 (2:1)

Fortuna Liga, 13. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.10.09., 17:30
Játékvezetők: Kráľovič – Jekkel, Vitko
Nézőszám: 5032
Gólszerzők: 35. Nebyla, 38. Veselovský, 59. Krstović, 63., 75. Szánthó, ill. 17. Kaprálik, 51. Jambor
Sárga lap: 62. Leitner, 98. Kaprálik
DAC 1904: Petráš – Pinto, Risvanis (K) (74. Kružliak), Muhamedbegovic, Andzouana – Káčer (32. Nebyla), Dimun, Veselovský (82. Balogh) – Szánthó (82. Blackman), Krstović (82. Kalmár), Gavrić
Zsolna: Teplan – Rusnák (82. Jibril), Leitner, Nemčík (K), Bari (73. Galkčík) – Kopas – Myslovič, Gidi (46. Iľko) – Kaprálik, Jambor (94. Trabalík), Ďuriš

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 56% : 44%
Lövések: kapura: 14:6, mellé: 6:4
Szabadrúgás: 18:12
Szöglet: 8:5
Les: 5:2

 

Körkép.sk/dac1904.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!