Nyitókép: BBC.com

 

Elon Musk amerikai milliárdos vállalata, a SpaceX figyelmeztette a Pentagont, hogy leállíthatja internetszolgáltatója, a Starlink működését Ukrajnában, amennyiben az amerikai hadsereg nem fizet havonta több tízmillió dollárt. A hírről a CNN számolt be, mely megszerezte a SpaceX dokumentumait, melyeket az amerikai védelmi minisztériumnak küldött.

 

A SpaceX tavasszal kezdte meg a Starlink hálózat kiépítését Ukrajnában, mely az ukrán hadsereg fontos kommunikációs csatornájává vált, hiszen az egyéb lehetőségeket az oroszok a háborúban tönkretették. Ukrajna mintegy 20 ezer egységet kapott, Musk pedig október 7-én Twitter-fiókján keresztül azt írta, hogy a „művelet eddig 80 millió dollárjába került a SpaceX-nek, az év végéig pedig meghaladja a 100 milliót.“

 

A dokumentumok szerint a SpaceX azt mondta a Pentagonnak, hogy vállalja magára a Starlink finanszírozását az ukrán kormány és az ukrán hadsereg helyett, mivel ő (szerk. megj. a SpaceX) nem tudja a végtelenségig adományaival működtetni a terminálokat. A vállalat szerint ez év végéig ez összesen mintegy 120 millió dollárt venne igénybe, a jövő évre pedig 400 millió dollárt.

 hirdetes_810x300  

 

További dokumentumok, melyekről eddig nem tájékoztattak, pedig arról szólnak, hogy az ukrán hadsereg vezérkari főnöke, Valerik Zaluzsny további 8000 Starlink terminált igényelne.

 

Bár a háború elején Musk komoly elismeréseket gyűjtött be azért, mert azonnal felajánlotta Ukrajna számára a Starlinket, valójában azonban a mintegy 20 ezer terminál szinte teljesen amerikai, brit és lengyel forrásból van finanszírozva. A CNN szerint a Pentagont meglepte a SpaceX kérése. Egyik magas rangú képviselője a televíziónak úgy nyilatkozott, hogy „Musknak van képe hőst csinálnia magából,“ és miközben mások segítenek, ő havi több tíz millió dollárra nyújtana be számlát.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!