Nyitókép: Orbán Viktor Fb-oldala

 

A gázársapka alól mentesítést kaptunk, így az nem veszélyezteti Magyarország biztonságos gázellátását, hosszú csata volt, de sikerült megvédenünk Magyarország érdekeit – írta a miniszterelnök Facebook-üzenetében péntek hajnalban Brüsszelből.

 

Orbán Viktor közölte: az Európai Bizottság energetikai javaslatai jelentették a „legnagyobb veszélyt” Magyarország számára.

 

„Elfogadásukkal azt kockáztattuk volna, hogy néhány nap alatt leállnak a Magyarországra irányuló gázszállítások”

 

 hirdetes_810x300  

– írta.

 

A veszélyt sikerült elhárítani: „Magyarország nem maradt egyedül, így sikerült egy fair megállapodást kiharcolni” – közölte.

 

„Megállapodtunk abban, hogy ha lesz is gázársapka Európában, az nem érinti majd azokat a hosszú távú szerződéseket, amelyek nélkül Magyarország gázellátása egyik napról a másikra ellehetetlenülne”

 

– tette hozzá a kormányfő.

 

Azt is tudatta, hogy ha lesz közös gázbeszerzés Európában, az nem lesz kötelező Magyarországnak, így „továbbra is nyitva az összes beszerzési lehetőség”.

 

„Ez fontos, mert csak akkor tudjuk leszorítani az energia árát hazánkban, ha minél több forrás áll rendelkezésre, minél nagyobb a verseny a magyar energiapiacon”

 

– mutatott rá Orbán Viktor.

 

 

MTI/Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.