Nyitókép: dunajskostredsky.sk

 

Frissítve: 12.31 A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság a legutóbbi helyhatósági választások kapcsán négy, Nagyszombat megyéből érkezett beadványt vizsgál. Ezek közül az egyik Dunaszerdahellyel, a másik három pedig a megye területén található szlovák településen történtekkel kapcsolatos. A beadványok a polgármester-választás, illetve a helyi képviselő-testület megválasztásának jogszerűségét érintik. A bírósághoz Szlovákia egész területéről 97, a választások tisztaságát megkérdőjelező beadvány érkezett. Nagyszombat megyéből a legkevesebb.

 

A bíróság szóvivője, Michal Hajtol tájékoztatása szerint a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság a választási perekről azok kézbesítésétől számított 90 napon belül dönt. Ha a bíróság a felülvizsgálatot követően megalapozottnak találja a beadványt, a szóvivő szerint a választást érvénytelennek nyilvánítja, a kifogásolt választási eredményt vagy a választási bizottság határozatát hatályon kívül helyezi, és megválasztottnak nyilvánítja a szabályszerűen megválasztott személyt.

 

Amennyiben a bíróság a vizsgálatot követően úgy találja, hogy a kereset nem megalapozott, azt elutasítja. Hajtol szerint a választójogi perek leggyakrabban a választói szavazatszámlálás során elkövetett törvénysértés gyanújával, a választási moratórium megsértésével vagy a szavazatok érvénytelenségének elbírálásával kapcsolatosak.

 hirdetes_400x285  

 

Dunaszerdahelyen a hat polgármesterjelölt közül az egyik, a független színekben indult Szelle Erika feljelentéssel élt a rendőrségen. Ebben azt a vele szemben a választási kampány hajrájában megjelent hírt nehezményezte, hogy a baloldali liberális Progresszív Szlovákia párt támogatásával indul a választásokon. Szelle ezt az értesülést szemenszedett hazugságnak és rágalmazásnak tartotta. Egyúttal feljelentette a hírt terjesztő Szigeti Attila dunaszerdahelyi lakost.

 

 

Szelle Erika feljelentése. Kép forrása: Szigeti Attila Fb-oldala

 

A rendőrségnek ilyen esetben 30 nap áll a rendelkezésére az ügy kivizsgálására, Szigetit és Szellét így vélhetően már kihallgatta a rendőrség.

 

 

Szelle Erika feljelentése, mint utólag kiderült, komoly taktikai hibának bizonyult a választási kampány hajrájában. Ezzel ugyanis saját magát helyezte fókuszba az állítással kapcsolatban, ami inkább a vele szembeni mozgósítást segítette.

 

 

Dunaszerdahely polgármestere végül meggyőző fölénnyel, 3 018 szavazattal a Szövetség-Aliancia jelöltje, Hájos Zoltán lett. A második helyen 1 399 szavazattal Szelle Erika, a harmadikon 1 269 szavazattal a szintén független Horváth Zoltán végett. A helyi önkormányzatba Szelle bekerült, a megyei közgyűlésbe viszont nem.

 

A Körkép.sk kereste Szelle Erikát, hogy ő áll-e a bírósághoz beérkezett beadvány mögött. Cikkünk megjelenéséig nem sikerült őt elérnünk. Ugyanúgy Hájos Zoltán polgármestertől is kértünk bővebb tájékoztatást az ügyben. A bíróság által vizsgált beadvány egyébként a képviselő-testület összetételével kapcsolatos.

 

Körkép.sk/SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!