Nyitókép: Euronews

 

Rendkívüli ülést hívott össze az EU soros elnökeként Csehország péntekre, az Európába irányuló migrációval kapcsolatos aggasztó fejlemények miatt.

 

Az uniós belügyminiszterek tanácskozását előkészítő dokumentumban kiemelik, hogy idén már 281 ezren próbáltak illegálisan bejutni az EU területére, 77 százalékkal többen, mint a tavalyi év azonos időszakában. A ciprusi belügyminiszter szerint vészhelyzet van:

 

„Azt látjuk, hogy az embercsempészek új módszereket alkalmaznak. Mostanában nagy magánhajókon szállítják a migránsokat. Szerintünk ez veszélyes, és rengeteg embert érint. Őszintén szólva nem tudom, hogyan fognak a mediterrán országok szembenézni ezzel az új fenyegetéssel”

 

 hirdetes_810x300  

– mondta Nikosz Nurisz.

 

Megreformálnák a menekültügyi rendszert

 

Az EU déli tagállamai (egészen pontosan Spanyolország, Olaszország, Málta, Görögország és Ciprus) a menekültügyi eljárás megváltoztatásáról nyújtanak be javaslatot a rendkívüli ülésen. A céljuk az, hogy a menedékkérőnek valamelyik uniós ország nagykövetségén kelljen beadnia a kérelmét, és csak azután kelhessen útra Európába, hogy azt elfogadják.

 

A déli országok másik követelése az, hogy a többi uniós tagállam vállaljon nagyobb szerepet a menedékkérők elosztásában. Becsléseik szerint idén 160 ezer migráns érkezett hozzájuk, de a többi tagállam kevesebb mint 2000 ember átvételét vállalta közülük.

 

Az utóbbi hetekben több eset is az uniós menekültügyi rendszer repedezését mutatta. A menedékkérőket szállító Ocean Viking hajó nemrég Franciaországban kötött ki, miután Olaszországban nem fogadták. Az ügy diplomáciai feszültséget szült Róma és Párizs között. Kedden aztán a görögországi Kréta szigetére érkezett egy irányítását vesztett halászhajó, a fedélzetén 450 illegális bevándorlóval. Notisz Mitaraki görög bevándorlásügyi miniszter azonnali segítséget kért az Európai Bizottságtól a migránsok elhelyezéséhez.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!