Nyitókép: Magyar Bandy Szövetség Fb-oldala

 

Kizárták a magyar válogatottat a most zajló U19-es jéglabda-világbajnokságról, mert a gyanú szerint a csapat egyik játékosa kábítószert fogyasztott – írta a Magyar Bandy Szövetség Facebook-oldala szombaton.

 

A svédországi Göteborgban zajló korosztályos vb-re az U21-es magyar együttes mint meghívott csapat került ki, s az első, pénteki meccsén 17-0-ra kikapott a finnektől. A mérkőzés után felmerült annak a gyanúja, hogy az egyik magyar játékos kábítószert fogyasztott.

 

„A verseny zsűrije a magyar válogatott vezetőségével együtt úgy döntött, hogy azonnal hazaküldi a csapatot. Az esetet jelentették a rendőrségnek, az ügyet kivizsgálják”

 

 hirdetes_810x300  

– írta a Nemzetközi Bandy Szövetség közleménye. Pär Gustafsson, a svéd szövetség főtitkára, egyben az ifi torna versenyigazgatója azt mondta, teljesen jogos a magyar csapat hazaküldéséről hozott döntés.

 

A magyar sportági szövetség közleményében azt írta:

 

„A felmerült gyanú szerint egy játékos kábítószert fogyasztott. A sportolóhoz méltatlan viselkedést a Magyar Bandy Szövetség elítéli, a zsűri döntését elfogadja és a zéró tolerancia szellemében támogatja. Tekintettel a folyamatban lévő eljárásra, a vizsgálat lezárásáig további információt nem tudunk megosztani.”

 

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.