Nyitókép: GT via globaltimes.cn

 

Az amerikai légierő tábornoka 2025-re háborút jósol a Kínai Népköztársasággal, és arra kéri a beosztottjait, hogy készüljenek fel egy esetleges fegyveres összecsapásra – írja a NBC News.

 

Mike Minihan, a légierő négycsillagos tábornoka pénteken küldte el az alatta szolgáló tiszteknek azt a feljegyzést, amelyben azt jósolja, hogy az Egyesült Államok két éven belül háborúban áll Kínával.

 

„Remélem tévedek, de az érzékeim azt súgják, hogy 2025-ben harcolni fogunk”

 

 hirdetes_810x300  

– áll a NBC News birtokába került dokumentumban. Minihan szerint Kína megpróbálhatja kihasználni a 2024-es elnökválasztást az államokban, hogy katonai erővel vigye dűlőre a tajvani kérdést.

 

2021 márciusában Philip Davidson admirális, az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnokságának akkori vezetője azt mondta a szenátus egyik bizottsági meghallgatásán, hogy „Tajvan egyértelműen [Kína] ambíciói közé tartozik”.

 

„Úgy gondolom, hogy a fenyegetés ebben az évtizedben konkrét formát ölt, sőt, ez már a következő hat évben bekövetkezhet”

 

– mondta Davidson.

 

NBC News nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!