Nyitókép: SITA/AP

 

A világ legnagyobb négynapos munkahét-kísérletét tartották az Egyesült Királyságban. Az abban részt vevő vállalatok túlnyomó többsége az új munkarend alkalmazása mellett döntött, az eredmény azt bizonyítja, hogy a négynapos hét az egész brit gazdaságban működhet.

 

A hathónapos kísérletben részt vevő 61 vállalat közül 56 hosszabbította meg a négynapos hetet, ebből 18 állandóvá tette azt.

 

Az eredményeket kedden mutatják be a parlamenti képviselőknek annak a kezdeményezésnek a részeként, amely arra ösztönzi a politikusokat, hogy az országban minden munkavállaló számára 32 órás hetet vezessenek be.

 hirdetes_400x285  

 

Joe Ryle, a 4 napos munkahét kampányának vezetője „nagy áttörésnek” nevezte a kísérletet. „A legkülönbözőbb ágazatokban a dolgozók jóléte drámai mértékben javult, és az üzleti termelékenység szinte minden esetben megmaradt vagy javult. Nagyon elégedettek vagyunk az eredményekkel, és remélhetőleg ez azt mutatja, hogy eljött az ideje a négynapos hét szélesebb körű bevezetésének” – mondta.

 

Összesen mintegy 2900 alkalmazott vett részt a kísérleti programban az Egyesült Királyságban. Az alkalmazottak körében végzett felmérések szerint 39%-uk azt mondta, hogy kevésbé stresszes, 40%-uk jobban alszik, 54%-uk pedig azt, hogy könnyebb összeegyeztetni a munkahelyi és otthoni feladatait.

 

A betegszabadságra kivett napok száma mintegy kétharmadával csökkent, és 57%-kal kevesebb alkalmazott hagyta el a cégeket az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.