Nyitókép: SITA/AP

 

Az ukrán hadsereg nem vonul ki Bahmutból, sőt, megerősítik csapataikat – így döntött a kijevi vezérkar annak ellenére, hogy az orosz csapatok ellen a védőknek már utcai harcot kell vívniuk a hónapok óta ostrom alatt álló városban.

 

Az orosz határhoz közeli ukrán kisváros egyik félnek sem stratégiai fontosságú, sorsának sokkal inkább lélektani jelentősége van mindkét hadsereg számára. Ezért van, hogy egyik sem mond le róla, habár aránytalanul nagy veszteségeket jelent az ukrán és az orosz hadsereg számára is.

 

 hirdetes_810x300  

Volodimir Zelenszkij szokásos éjszakai tévébeszédében azt mondta, feltette a kérdést a vezérkarnak, vonuljanak-e ki Bahmutból, és a válasz egybehangzó „nem” volt. Így hát harcolnak tovább, Ukrajna egyetlen részéről, egyetlen településéről sem mondanak le. Hosszan dicsőítette mindazokat, akik harcolnak Ukrajna függetlenségéért, vagy életüket adták érte.

Egy ukrán hadifogoly brutális kivégzéséről – a katonát azután lőtték fejbe, hogy kimondta, „dicsőség Ukrajnának” – hétfőn nyilvánosságra került videóról Zelenszkij annyit mondott, hogy ez is bizonyítéka annak, hogy az orosz hadsereg háborús bűntetteket követ el.

 

Andrij Kosztyin ukrán főügyész közölte, kivizsgálja a brutális videofelvételt, amely szerinte is háborús bűncselekmény bizonyítéka lehet. „Oroszország módzeresen figyelmen kívül hagyja a nemzetközi szabályokat. Előbb vagy utóbb Moszkva bűnhődni fog ezért a magatartásáért” – jelentette ki.

 

Zelenszkij hallgat a tábornokaira

 

Az ukrán elnök korábban többször is úgy nyilatkozott, hogy értelmetlen áldozatot nem hoznak, ha kell, feladják Bahmutot. Azt még egyszer nem kockáztatják meg, ami Mariupolban történt, hogy rázárult a védelemre az ostromgyűrű. Az orosz hadsereg itt is ezzel próbálkozik, de egyelőre nem sikerült bekeríteniük a várost, és fogytán a lőszerük.

 

Az elitalakulatait felvonultató Wagner-csoport vezére arra figyelmeztette az orosz vezetést, hogy ha nem kapják meg a beígért utánpótlást, összeomolhat az orosz frontvonal Bahmut alatt. A tavasz pedig újabb kihívás elé állítja a harcoló alakulatokat, sártengerré változtatja a terepet.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!