Jelentős gyengülést produkáltak ma az európai részvények a svájci Credit Suisse bank részvényeinek hatalmas esésének hírére.

 

A páneurópai STOXX Europe 600 index 2,92 százalékkal esett és 436,45 ponton zárt. Ez több mint egy év óta a legjelentősebb egynapos csökkenés. A nap folyamán fel kellett függeszteni a kereskedést egyes európai bankok részvényeivel. A Credit Suisse részvényeinek esése miatt az európai fizetőeszközök is gyengülnek, és az olaj is tovább mélyíti a veszteségeket.

 

A Szaúd-Arábiai Nemzeti Bank (SNB) vezetője, Amar Khodajri a Reutersnek adott interjújában elmondta, hogy az SNB a szabályozási akadályok miatt nem vásárolhat több Credit Suisse részvényt. A bank ugyanis így részesedésével tíz százalék fölé kerülne. A Credit Suisse-nek hosszú távú problémái vannak, a szaúdiak pedig eddig pontosan a részvényeinek megvásárlásával segítettek rajta. Az SNB Szaúd-Arábia legnagyobb kereskedelmi bankja és a Credit Suisse legnagyobb részvényese.

 

 hirdetes_810x300  

„Nem tehetjük, mert tíz százalék fölé kerülnénk. Ez szabályozási kérdés”

 

– mondta Khudajrí a svájci bank esetleges további részvényvásárlásairól. A Refinitiv adatai szerint az SNB a Credit Suisse részvényeinek 9,88 százalékát birtokolja. A Credit Suisse a második legnagyobb bank Svájcban.

 

ČTK

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!