Nyitókép: SITA

 

Tízezer fős létszámleépítés vette kezdetét a Metához tartozó Facebooknál. Mark Zuckerberg, a vállalat vezetője közölte, hogy az elbocsátások kulcsfontosságúak a jövőbeni hatékonyabb működéshez.

 

A Meta a 2022-es év során alkalmazottainak a 13 százalékát, azaz nagyjából 11 ezer embert bocsátott el a vállalattól, és idén is közel ennyi munkavállalójától készül megválni. Zuckerberg egy márciusi levélben írta, hogy a 2022-es év ébresztően hatott, és közölte, hogy a Meta a leépítésekkel készül alkalmazkodni az „új gazdasági valósághoz”.

 

 hirdetes_810x300  

Az idei leépítés a cég tervei szerint az informatikai csapat dolgozóival kezdődik, ezt a részleget követik az üzleti és adminisztrációs osztályok alkalmazottai. A Meta azt is közölte, hogy az időzítés a Meta Egyesült Államokon kívül dolgozói esetében eltérő lehet, és hogy a leépítés egyes helyeken az év végéig sem fejeződik be.

A BBC megjegyzi: a Meta akkor jelentette be a leépítést, amikor az üzleti élet – részben a magasabb hitelköltségek miatt – világszerte a gazdaság lassulását várja.

 

A technológiai iparágat – melyben az alacsony hitelfelvételi lehetőségek hozzájárultak a beruházások és a növekedés ösztönzéséhez – különösen érinti ez a probléma.

 

2023 eleje óta több mint 170 ezer embert bocsátottak el a technológiai iparágban, a legnagyobb számú leépítésekről az Amazonnál és a Google-nél döntöttek.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!