Nyitókép: Bled, 2023. május 18. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök, Andres Pastrana korábbi kolumbiai államfő, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI elnöke, Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök és Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, a CDI egyik alelnöke (b-j) a konzervatív pártok világszövetségének (CDI-IDC) tanácskozásán a szlovéniai Bledben 2023. május 18-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

 

Magyarország, amely a béke oldalán áll, minden béketervet támogat, mert nem tudjuk, végül melyik visz sikerre, de ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki horvát és szlovén újságírók kérdéseire válaszolt a bledi kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) vezetőségi ülésének alkalmával csütörtökön.

 

A magyar kormányfő rámutatott: kétféle gondolkodásmód létezik az ukrajnai háború jövőjét illetően, az egyik szerint van mód a konfliktus katonai rendezésére, míg a másik szerint nincs lehetőség erre, ezért inkább tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

 hirdetes_810x300  

 

Orbán Viktor hozzátette: egyelőre még a konfliktus valódi természetét sem sikerült tisztázni, egyesek szerint proxyháború zajlik Ukrajnában, míg mások valódi háborúról beszélnek a felek között.

 

Senki sem tudja, milyen béketervnek lenne esélye a sikerre, Magyarország éppen ezért minden kezdeményezést támogat, és kész arra, hogy akár közvetítőként, akár a későbbi tűzszüneti tárgyalások helyszíneként eszköz legyen a békét keresők kezében – hangsúlyozta a miniszterelnök.

 

Orbán Viktor elmondta: az ukrajnai háború tekintetében Magyarország kötődése és hozzáállása a személyes érintettség miatt tér el a térségbeli országokétól.

 

Ukrajna a szomszédunk, ahol magyar kisebbség él, és a háború magyar életeket is követelt – jegyezte meg.

 

A konfliktus nemcsak Ukrajnának, hanem Magyarországnak is „személyes nemzeti veszteség” – fűzte hozzá.

 

Az európai békekerettel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: az alapot eredetileg az európai biztonságért hozták létre, nem az ukrajnai háború miatt. A keret célja, hogy Európa-szerte erősítse a biztonságot, de eddig elsősorban Ukrajna támogatására fordították a pénzt – mutatott rá.

 

Magyarország szerint tisztázni kell, hogy az alap továbbra is az eredeti célokat, az összeurópai biztonságot szolgálja, vagy átalakul Ukrajna katonai támogatásának eszközévé, ezért blokkolja a további kifizetéseket – magyarázta a kormányfő.

 

A szlovéniai Bledben tartja a kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) kétnapos végrehajtó bizottsági ülését Biztonság, igazság, béke mottóval. Orbán Viktor a világszervezet egyik alelnökeként vesz részt az eseményen.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.