Nyitókép: Igor Matovič Fb-oldala

 

Nem úgy alakult a távozás a Szövetségből a nemzetáruló Rigó Konrádnak, és a nevét súlyos bűncselekmények kapcsán emlegedett Solymos László vezette Most-Híd 2023-nak.

 

Boris Kollár házelnök kedden, május 23-án várhatóan kihirdeti a parlamenti választások időpontját, ami szeptember 30-án lesz. Így onnantól kezdve új párt, választási párt, koalíció már nem léphet színpadra.

 

 hirdetes_810x300  

Simon: Heger nem tud kormányozni, ezért nem akarunk vele egyesülni, de Dzurinda pártjának sem leszünk a részesei

 

A Most-Híd 2023-nak a vártnál jóval kevésbé sikerült megosztania a Szövetséget, hiszen megyei képviselőik szinte mind egy szálig maradtak az eddigi pártjukban. A megosztás tehát sokkal inkább a Most-Híd 2023 kapcsán említhető.

 

Solymosék Guiness-rekordot jelentő alig 2 óra alatt hozták létre pártjukat, ami komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban is, hogy milyen tömörülés is az, amelyik ilyen hirtelen jön létre. Azóta ráadásul alig telt el néhány óra, és már meg is egyeztek a Dzurinda vezette Kékekkel (Modrí), hogy közös választási pártot hoznak létre. Ebbe Eduard Heger pártját is várják, miközben a Szövetségben pont a hidasok voltak a legnagyobb kritikusai a jelenlegi kormánynak.

 

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke szombaton közösségi oldalán némi éllel azt írta, kívánja, hogy megtalálják az utat egymáshoz, különben a rájuk adott szavazatok elvesznek.

 

„Hétfőig van idejük, hogy félretegyék az egójukat és megfelelő pártnevet találjanak, hogy mindenki elégedett legyen. Szorítok nekik. Én magam soha nem szeretnék egy ilyen tömörülés tagja lenni, de el kell ismernem, hogy a képen szereplő személyek karakterileg hasonlítanak egymásra”

 

– fogalmazott.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.