Nyitókép: Gyimesi György Fb-oldala

 

Újabb telhtázas fórumot tartott  Gyimesi György. Az immár a Szövetség sorait erősítő politikusra ezúttal Jókán voltak kíváncsiak a választók.

 

Napjainkban a Felvidéken egyáltalán nem magától érthetődő dolog, hogy egy magyar politikusra tömegek eljönnek. Önmaguktól, szabadidejük rovására, sztárvendég, kultúrprogram, ingyen eszem-iszom, drága szóróanyagok nélkül. Ez is jól illusztrálja, hogy miközben a közösségi oldalakon, a kultúrtérben, a közéletben a felvidéki magyar politika és politikusok megítélése történelmi mélyponton van, addig Gyimesi György fórumai a kivételt jelentik. Érdeklődést keltenek, az emberek keresik a kapcsolatot, találkozási lehetőséget vele, majd elégedetten távoznak.

 

 hirdetes_810x300  

Gyimesire jól láthatóan eljönnek, meghallgatják őt, kérdeznek tőle, ajándékokat hoznak neki, fotózkodnak, tiszteletük jeléül koccintanak vele. Kéty, Ipolyság, Gúta, Csata, Farnad, Kalonda után ezúttal Jókán is.

 

 

Az általában egy, másfél órás fórumon Gyimesit helyi műsorvezető kérdezi a napi aktuálpolitikai kérdésekről, kilátásokról, parlamenti bejutási esélyekről. Ezt követően a közönség adja egymásnak a mikrofont, majd az est kötetlen, jó hangulatú beszélgetéssel ér véget.

 

Hol láthatjuk őt legközelebb?

 

Szerdán, május 31-én Farkasdon, illetve Rozsnyón tart fórumot Gyimesi. Szombaton, június 3-án pedig Rimaszombatban, melynek programjában változás várható. A jelenleg legnépszerűbb felvidéki magyar politikust ugyanis az MKP helyi amatőrjei egy méltatlan összetételű és témájú panelbe sorolták.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.