Nyitókép: Körkép.sk

 

Csakis Magyarországgal való szoros összefogással oldható meg a szlovákiai migránskrízis, nyilatkozott Gyimesi György, a Szövetség (Aliancia) felvidéki magyar párt politikusa a Hungary Today hírportálnak.

 

Rámutatott, a helyi lakosok több hónapja figyelmeztetnek arra, hogy migránsáradat lepte el Szlovákiát. Ódor Ľudovít megbízott kormánya ezt a kérdést nem akarja megoldani, inkább a migránsok érdekei mellett kampányol, mondta.

 

 hirdetes_400x285  

„Mi a Szövetségben azt mondjuk, hogy a migránsokat a határon kell megfordítani”,

 

szögezte le a felvidéki politikus. Rámutatott, Szlovákia az EU-ban egyedüli országként állít ki bizonylatot a migránsoknak, amivel szabadon közlekedhetnek. Ezt mindenképpen meg kell szüntetni, fogalmazott (szerk. megj. a szlovák kormány mai ülésén már el is fogadta a Gyimesi által kért jogszabály szigorítást.)

 

Gyimesi kérte, a kormány végre elfogadta: Szlovákia már nem ad automatikusan bizonylatot a migránsoknak

 

A helyzetet az is rontja, hogy az EU nem tartotta be a saját vállalásait, amikor 2015-ben azt mondták, hogy a migránsokat ott kell megállítani, ahol a schengeni térségbe belépnek, mutatott rá a politikus. Ezt nem érték el, és nem támogatják Magyarországot sem. Szlovákiának ezért kötelező Magyarországnak segíteni, ha kell katonákkal, pénzzel, ha kell rendőrökkel.

 

A Zuzana Čaputová államfő által kinevezett ideiglenes kormány nem áll az emberek oldalán, nyilatkozott Gyimesi. Nekik a nagyhatalmak kiszolgálása az érdekük, Brüsszel és Washington érdekeit szolgálják, nem pedig a szlovákiai lakosokét. Pedig a migránskérdés megoldása létkérdés – értékeinket meg kell védenünk, hogy magyarlakta településeinkből ne lehessen a jövő lángoló Párizsa, figyelmeztetett a Szövetség politikusa.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.