Nyitókép: OLaNO Fb-oldala

 

Robert Fico kormányának egyik első intézkedéseként bejelentette, hogy a nyugdíjasoknak a választási kampányban ígért 13. nyugdíjat (az átlagnyudíj összegében, ami mintegy 600 euró) idén mégsem fizetik ki, hanem majd csak 2024 végén. Erre Erik Tomáš (Hlas) szociális ügyi miniszter tett ígéretet.

 

Hozzátéve, hogy az összeg felét a családi bónusz megvonásából finanszíroznák. Mint ismert, az előző kormány Milan Krajniak miniszter indítványára elfogadta, hogy a szülők már dolgozó gyerekei fizetésük egy részét szüleik nyugdíjára adhatják. Ezt a lehetőséget szünteti meg az új Fico-kormány.

 

hirdetes_starlux810x300

Mégpedig azzal, hogy a családi bónusz összegét nem a bérek utáni elvonásokból (járulékból) lehetne fizetni, hanem az adó 2 százalékából. Ez az összeg így azonban csak a töredéke annak, amit a nyugdíjasok kapnának a dolgozó gyerekeiktól. Az eddigi gyakorlat szerint éves szinten átlagosan 306 eurót kapott mintegy 852 ezer nyugdíjas, az adó 2 százalékából számolva azonban csak pár euró jutna nekik.

 

Ugyanakkor azzal, hogy Erik Tomáš minisztériuma döntés elé állítja az adójuk 2 százalékát felajánló személyeket, vállalatokat, jogi személyeket és egyúttal a civil szférát lehetetleníti el, akik éves szinten összesen mintegy 50 millió eurótól eshetnek el.

 

 

A Szövetség-Aliancia sajnos ezúttal is teljesen csendben van, nem reagált a döntésre. A parlamenti ellenzék, főleg a Slovensko (OĽaNO) azonban keményen kritizálja az eljárást, és a Smer–Hlas–SNS választóinak és az ország lakosságának a totális átveréséről beszél. Igor Matovičék emiatt ma tüntetést szerveztek a kormányhivatal előtt.

 

Hogy pontosan mit jelent a gyakorlatban a nyugdíjas számára Tomáš (Hlas) szociális ügyi miniszter javaslata, arról ITT írtunk. Konkrét összegekben kifejezve a nyugdíjasok számára pedig Jozef Mihál szakértő számolta ki:

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!