Benedek
  • HUF: 313.77
  • USD: 1.14
  • 4 °C
  • 19 °C
Gasztro

Nem csak szépek, finomak is – ehető virágok

Az ehető virágok már a történelem hajnalán megjelentek a gasztronómiában. Ókori sumér írások és egyiptomi papiruszok említik többek között a sáfrányt, mely egy igen megbecsült fűszer volt, s így az egyiptomi elixír alapanyagok listáján is előkelő helyet foglalt el. Az Odüsszeiából ismert lótuszevők valószínűleg koruk egyik kedvelt kábítószerét, a lótuszvirágot fogyasztották. S ehető virágokra lelhetünk a Bibliában is, amelyek közül a már sokat emlegetett sáfrányt, illetve a gyermekláncfűt érdemes kiemelnünk.

 

Az egyik legérdekesebb feljegyzés az ókori Rómából származik. Egy korai szakácskönyv tanácsai szerint a sült békacombot édesköményvirággal érdemes ízesíteni, bort rózsából és ibolyából is készíthetünk, sőt remek rózsapitével is meglephetjük a vendégeket. Ha pedig nem elég ízes az étel, használjunk a fűszerezéshez bátran sarkantyúvirágot és körömvirágot.

 

A reneszánsz idején a színházak közönsége gyakran rózsaszirmos vízzel csillapította szomját és előszeretettel fogyasztott párolt kankalint. A francia szerzetesek pedig a szegfűvirág likőrre esküdtek. A amerikai teabojkott alatt is szerephez jutottak az ehető virágok, hiszen a telepesek az indiánoktól ellesett méhbalzsamteát fogyasztották. A viktoriánus korszak közkedvelt édessége pedig a cukorban kristályosított ibolya volt.

 

Fotó: http://navigatingtheodyssey.pbworks.com/

 

Napjainkban az ehető virágok reneszánszukat élik, mivel nem csak új izgalmas ízeket, hanem fantasztikus megjelenést is tudnak kölcsönözni az ételeknek. Ne gondoljuk azonban, hogy csak a felső kategóriás éttermek számára elérhető különlegességekről van szó. Épp ellenkezőleg, hiszen, ahogy azt a történelmi áttekintésből is láthatjuk, rengeteg közismert hétköznapi növény virága ehető.

 

Az ehető növények pontos ismerete mellett azonban kiemelkedően fontos azok termesztési hátterének megbízhatósága is. A túltrágyázott vagy vegyszerekkel kezelt növények nem alkalmasak étkezési célokra. Legbiztosabbak a virág megfelelő minőségében akkor lehetünk, ha azt magunk termesztjük, úgyhogy felejtsük el a díszkertészeteket, és forduljunk inkább saját kiskertünk vagy akár erkélyládánk felé.

 

Fotó: https://www.culinarynutrition.com/

 

Minden egyetlen maggal kezdődik, lássuk melyiket érdemes elültetnünk ha egy kis újdonságra vágyunk. Az üde saláták kiváló kiegészítő elemei lehetnek a különféle bársonyvirágok (Tagetes sp.) erős fűszeres ízükkel, például a körömvirág (Calendula sp.), a sarkantyúvirág (Tropaeolum sp.) és a napraforgó (Helianthus annuus), vagy éppenséggel akár a réteken nagy számban virágzó mezei katáng (Cichorium intybus), melynek bimbóit akár be is főzhetjük.

 

A talán dísznövényként jobban ismert bolyhos napfénykóró (Streptocarpus saxorum) gyönyörű édeskés lila virágai csodás díszei lehetnek az összes cukrászati remekműnek. Kiválóan hűsítő sörbet készíthető a különféle rózsák (Rosa sp.) szirmaiból, de ne riadjunk vissza a kerti begónia (Begonia × semperflorens-cultorum), fukszia (Fuchsia sp.), édeskömény (Foeniculum vulgare), százszorszép (Bellis perennis), búzavirág (Centaurea cyanus), borágó (Borago officinalis), metélőhagyma (Allium schoenoprasum), koriander (Coriandrum sativum), bazsalikom (Ocimum basilicum) vagy éppenséggel a here (Trifolium sp.) virágainak használatától sem.

 

És hogy mire figyeljünk, ha épp kísérletezni támad kedvünk a konyhában? A választ legjobban talán a legendás amerikai sztárszakács, Julia Child fogalmazta meg: „Nem kell puccos, vagy bonyolult mesterműveket főznünk, csak jó ételt friss alapanyagokból.” S mi lehetne frissebb egy éppen leszakított virágnál?

 

A végére pedig szeretnénk kísérletezésre bíztatni a kedves olvasókat ezzel az egyszerű és látványos sütemény recepttel, amelynél bátran variálhatják az újonnan megismert ehető virágokat.

 

 

Kováč Barnabáš

Nyitókép: https://maddocksfarmorganics.co.uk/

 

Felhasznált irodalom:

Newman M., Kirker C. L., Edible Flowers: A Global History, 2016

http://www.thenibble.com/reviews/main/vegetables/edible-flowers.asp

https://www.westcoastseeds.com/garden-resources/articles-instructions/list-edible-flowers/

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás