Nyitókép: Laky Erzsébet

 

Mosolygós gyermekek, aranyos lángossütők, végtelenül vidám „palacsintások” – többek között ők is ott voltak a rendezvényen. 

 

Számos fesztivált szerveznek a Csallóközben. Pozsonyeperjes Község Önkormányzata viszont mégis egy egyedi ötlettel állt elő, az eperre építve. Mert, hát ki ne szeretné az epret, ugye?! Ebből az álomból lett az az Eperfesztivál, melyre augusztus 21-én mi is ellátogattunk a helyi sportpályára.

 

 hirdetes_810x300  

A nyár utolsó hónapjában az eper körül forgott a világ. A szépkorúak a palacsintasütés terén szorgoskodtak, emelett segédkeztek, szerveztek is. Miközben a gyermekek a gyermekprogramokkal voltak elfoglalva, a szülők örömmel figyelték a fellépőket, beszélgettek…

 

 

 

A lufihajtogatás, légvárazás, bohócműsor megtekintése mellett a nagyobbak a futballmérkőzésen szurkolhattak, míg mások a veterán autókat, motorokat vizsgálták nagy szakértelemmel. De készült ám a tüzes gulyás is a helyi önkéntes tűzoltók jóvoltából.

 

 

Egy kislány elégedetten majszolta lángosát. Tréfálkoztunk vele, hogy epres-e? Aranyosan nemmel felelt, majd azonnal kérdezte anyukájától, esznek-e az emberek epres lángost, mert ő még olyat nem látott…

 

 

Ez a fesztivál elsősorban a gasztroutázásról és az eperről szól. Akik megkóstolták, mind dícsérték a pozsonyeperjesi lekvárt. Tíz pontos – jellemezte egy édesapa, aki szakácsként jártas az ízekben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó és szöveg: Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.