Nyitókép: Körkép.sk

 

Jön a sulikezdés és vele együtt a menzakoszt… Ahol vagy eszi a finomfőzeléket vagy nem… Pizzán és hamburgeren pedig nem egészséges felnőni… Ugye, ismerős? Hogy lehet az étel egyszerre tápláló és finom? Munka mellett nem biztosan jut idő a legkreatívabb ötleteket megvalósítani, azonban az sem megoldás, ha a gyerek nem eszik, mert neki más jelenti a finomat, mint a konyhás néninek.

 

Nézzünk olyan ételeket, amik a kamasz-kivánságlistáról kerültek a konyhánkba kicsit átgondolva, hogy az gyorsan elkészíthető, de egészséges is legyen.

 

 hirdetes_400x285  

 

Csirkés / sajtos wrap

 

Hozzávalók:

készen vásárolt wrap lapok

700 g csirkemell filé / grill sajt

szója mártás

oliva olaj

girosz fűszerkeverék

bors

1 zöld paprika

1-2 paradicsom

1 kisebb lila hagyma

200 g káposzta

1 uborka

Öntethez:

1 görög joghurt

1 teáskanál mustár

bors

1 gerezd fokhagyma

 

Az ígéret szerint gyorsan elkészíthető ételről lévén szó – készen vásárolt wrap tésztával dolgozunk, amely felmelegítés után rögtön bevethető. Ebből kapható gluténmentes változat is, így a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.

 

A csirkemellett vékony csíkokra vágjuk. Sózva és borsozva forró oliva olajon egy serpenyőben aranybarnára sütjük. A forró olajra a csíkok sercegve kerülnek rá, és hogy barnás pörzsanyag képződjön rajta – nem kell hozzá más, csak türelem. Nem mozdítjuk 3 percig, hagyni kell dolgozni a „tüzet” – így a hús zamata benne marad a belsejében, és egy pirult kéreg kerül rá, nem szárad ki. Ezután megszórjuk fűszerkeverékkel és megforgatjuk, majd lefedve pároljuk pár percig, végül meglocsoljuk szója mártással és ezzel készre pároljuk.

 

 

A pár perces művelet után felcsíkozzuk a zöldségeket. Apró darabokba gondolkodjunk, hogy az könnyen göngyölhető legyen a wrap tésztában.

 

Majd elkészítjük az öntetet. A majonéz helyett egészségesebb összetevőként kerül bele a görög joghurt. A mustár, só, bors és fokhagyma mind színben, mind ízben garantálja, hogy nem buktat le a kosztosunk előtt, de megkíméljük a tetemes mennyiségű zsírtartalomtól.

 

A vegák a csirkét grillezett sajttal helyettesíthetik. A grillsajtot ugyanolyan módon fűszerezve és felvágva töltjük a wrapba.

 

 

A wrap tészta alsó ötödét szabadon hagyjuk, majd középre halmozzuk a csirkét illetve a sajtot a zöldségekkel, ezt meglocsoljuk az öntettel. Az alsó ötödét felhajtjuk, majd oldalról egyenletesen és szorosan feltekerjük, hogy könnyen fogyasztható hengert kapjunk.

 

Gyorsan készül, gyorsan fogy!

 

 

 

Gasztro-túra

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!