Ha a Radičová kormány így folytatja, egy hadseregnyi Shooty sem lesz elég arra, hogy kihúzza a kátyúból ezt a szekeret.

Több hónapos egyeztetés után úgy tűnik, a koalíció megegyezett az adó- és járulékrendszer jövőbeli reformját illetően. Matovičék és az OKS négyese ugyan rögtön kifogást emelt, a parlamentben így még bármi előfordulhat. Addig is jöhet a tárcaközi egyeztetés és a nyilvános véleményezés.

Amit tudni lehet, az a következő:

A 40 százalékos átalánykiadás megszűnik, helyette a létminimum, azaz havi 190 euró lesz kiadásként leírható. Az alkalmazottakhoz hasonlóan ezentúl az egyéni vállalkozók sem csökkenthetik majd adóalapjukat a kifizetett járulékok összegével. Növekednek tehát az adóterheik. Egyben megszűnik a motiváció, hogy életbiztosítással, vagy a harmadik nyugdíjpillérben spóroljanak. Kiadási tételként ugyanis már egyik sem lesz elszámolható.

Keresztes hadjárat a kisvállalkozók ellen

 hirdetes_300x300  

Hogy ez mit is jelent a gyakorlatban valós személynél, aki történetesen egyéni vállalkozó, lássunk egy konkrét példát a facebookon zajló vitából. A kisvállalkozót nevezzük Alenának, és számoljunk vele együtt: „Havi bevételem 1100 euró. Átalányként eddig havi 400 eurót tudtam elszámolni kiadás gyanánt. Az adómentes minimum körülbelül 260 euró. Adózandó összegként maradt 140 euró, a havi adóm körülbelül 28 euró volt. Adó és járulék együtt mintegy havi 330 euró. Kiadásként a jövőben 190 eurót fogok tudni leírni, plusz 260 euró adómentes minimumot. Adóköteles összegként marad 640 euró, ami kb. 120 euró adót jelent majd nekem havonta. Ehhez jönnek a járulékok, mintegy 150 euró, amivel a jövőben már nem csökkenthetem az adóalapot. Havi adó- és járulékterhem így 370 eurót fog kitenni. Első látásra ez nem olyan nagy összeg, számomra viszont különbség, hogy járulékot fizetek-e (és ezzel együtt a magasabb nyugdíjra spórolok), vagy adót, amit az állam szív el és szór szét mindenféle  baromságra, nekem pedig nyugdíjas éveimre marad a hamuba sült pogácsa. Hát köszönöm…

Amint látható, a kormánykoalíció ezzel a lépéssel kisvállalkozók tömegét likvidálja. Azokat, akik mellesleg Radičová, Sulík, Bugár és Figeľ fő választói bázisát jelentik.

Ami különösen érthetetlen, hogy a járulékalapok egységesítése melletti legfontosabb kormányzati érv az volt, hogy túl alacsonyak az egyéni vállalkozók nyugdíjai. 80 százalékuk ugyanis a minimumból fizeti elvonásait. A reformot követően nyugdíjuk viszont egy centtel sem emelkedik. Legfeljebb több adót fizetnek majd, amit az állam majd szépen elkölt mindenféle hasznos dologra…Ha pedig valaki a későbbi magasabb nyugdíja érdekében több járulékot szeretne fizetni önként, megteheti. De ha járulékterheivel nem tudja csökkenteni az adóalapot, nem fogja tudni megengedni magának. Ezzel ugyanis olyan mértékben csökkenne az életszínvonala, hogy gond lesz megélni…

Nyugdíjasok, álljanak félre

A kormánykoalíció hétfőn sikeresen magára haragított egy teljes választói réteget. Ha mindehhez hozzávesszük a szociális minisztérium tárcaközi egyeztetésén felmerült legújabb ötletet, miszerint a fiatalok elhelyezkedését segítendő, az új Munkatörvénykönyvvel a jövőben könnyebbé válna a nyugdíjasok elbocsátása munkahelyükről, ill. szigorodna a szakszervezetek létrehozása, az illetékesek egy huszárvágással Fico választói bázisának mozgósításáról is gondoskodtak.

„Az én szavazatom épp csomagol, és nézelődik a politikai palettán. Megfizetjük Ficot, Mečiart, és a többi szélhámost, akiket meg kellett volna utólag is sarcolniuk, becsukni őket és elkobozni vagyonukat. Elegem van az ilyen megoldásból!“olvasható úton útfélen.

Shooty kezdheti hegyezni a ceruzát…

Király Zsolt

Illusztrációk: Shooty

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!