„Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség.”

(Virág elvtárs, Bacsó Péter A tanú című filmjében)

Júliusban ott hagytuk abba, hogy a dolgok sínre kerültek, abból is a stabil, fix kimenetelű fajtára, mindössze meg kell várni, hogy mindenki hazajöjjön a nyaralásból és ősszel nyélbe üttetik, amire már 10 hónapja várunk, Magyarország megegyezik a Valutaalappal.

Annak ellenére, hogy még mindig sok, az IMF és az EU által kifogásolt problémával küzd Magyarország (instabil pénzügyi szektor, kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, egyre több adó – különösen a jegybankra kivetett), az augusztus optimista, mondhatni megeggyezős hangulatban telt.

Az őszi szezont viszont nem kezdte bíztatóan a magyar politika. Safarov bárdja nem csak az örmény – magyar kapcsolatra, az ország nemzetközi megítélésére is lesújtott. Ezt a diplomáciai bakit (vagy ki minek nevezi), tette egy olyan kormány, aki az IMF-től nem kérne, keletre viszont nyitna. Rögtön szárnyra kaptak a találgatások, vajon mennyi pénzért adott ki a kormány egy olyan gyilkost, akinek szabadon engedését 100%-ra lehetett venni? Mi most ezekbe a találgatásokba nem mennénk bele, majd ha egy jelentősebb azeri befektetés érkezik az országba, visszatérünk rá.

 hirdetes_400x285  

A másik dolog, ami megkavarta az állóvizet, Orbán Viktor Facebookos videó üzenete volt. Előzőleg a Magyar Nemzet hasábjain megjelent egy lista, ami a lap állítása szerint az IMF követeléslistája. Erre hivatkozva Orbán megüzente az ország népének, hogy ilyen feltételek mellett a hitelre nem tartunk igényt.

Azt, hogy ez lenne az IMF követeléslistája, már magából a ,,követelés” jellegből is megkérdőjelezhető volt. A Valutaalap, mint amolyan nemzetközi szervezet, igyekszik nem rátelepedni egy országra sem, viszont tagjainak bizonyos időközönként elküldi ajánláslistáját, esetleg rákérdez, hogy a rég beígért reformok hol maradnak.

Mint utólag kiderült, ez valóban nem egy követeléslista volt, de hogy mit szellőztetett meg a Magyar Nemzet, azt sem tudni. Lehetett ez egy meglehetősen pontatlan kivonata azon levélnek, amit a kormány a júliusi tárgyalások után kapott, és amiben az IMF észrevételeit küldi, nem mellesleg, a kormány válaszára várva.

Volt augusztus végén még egy levél, ezt az EU küldte, de tartalmilag itt sincsenek közös pontok a Magyar Nemzetben megjelentekkel. Ez sem követeléslista, hanem egy szimpla közlemény. Többek közt említést tesz a túl optimista GDP növekedés előrejelzésről, kifogásolja a konvergencia programok végrehajtásának menetét, ajánlja a költségvetési tanács és az Alkotmánybíróság hatáskörének visszaállítását, kifogásolják az adófajtákat, alacsonynak tartják a nők foglalkoztatási arányát, túl magasnak pedig a korai iskolaelhagyók számát.

Hogy mire volt ez jó? Nehéz megmondani. Talán ennyire fontos az imidzs. Azt mégsem lehet mondani, hogy meghunyászkodtunk, tényleg kell a pénz, tárgyalunk. Helyette beállítjuk úgy, mintha egy lehetetlen helyzetből szabadságharcoltuk volna ki az országot.

Ha a kormány IMF-hez fűződő álláspontját kellene körbeírni, nem lennénk könnyű helyzetben. Nekem erről mindig Pozsgay jut eszembe. Egyik előadása végén a Margaret Thatcherrel folytatott beszélgetésből idézett, amiben a vaslady óva intette országát az IMF-től és amolyan népet megnyomorító intézményként tüntette fel. Viszont egyvalamit nem szabadna elfelejtenünk. Nem ők jelentkeztek be, mi hívtuk őket!

És hogy mikor lesz megállapodás? Elméletileg szeptemberben, gyakorlatilag szeptemberben biztosan nem.

Folyt.köv.

Woland professzor

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!