Szlovákia önbecsapásának mi isszuk meg leginkább a levét

Az emberekben az a kép él nálunk, hogy a 2002-ben még a környék éllovasának számító Magyarország mára gazdaságilag leszakadt, reménytelen országgá vált. Ezzel szemben Szlovákiát gyorsan fejlődő, sikeres államként tartják számon, amely a köznyelv szerint régen lekörözte Magyarországot. Mindezt a két ország GDP-je közti különbségre alapozzák. Vitárius Lajos, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság szakértője segítségével néztünk be a szent adatként, fétisként kezelt GDP mögötti gazdasági világba.

Mennyire megalapozott ez a nézet, amely Szlovákiát gazdasági paradicsomként, Magyarországot pedig balkanizálódó gazdaságú, lemaradó országként jellemzi?

A GDP a nemzeti összterméket jelenti, amely nem egy jóléti mutató, és mégcsak a gazdasági fejlettség valóságos szintjét sem mutatja. Éppen ezért sok közgazdász bírálja a GDP adatok olyan használatát, ahogy az manapság történik. A két ország közti különbségek terén fontos megemlíteni az államadóságot, amelyet Magyarország jelentős részben már a szocializmusból megörökölt, míg Szlovákia minimális adóssággal indult 1993-ban. Magyarország eladósodottsága – gyakori téma a hírekben – ma 80% körül mozog, míg Szlovákiáé jelenleg 57% felé tendál, de elég gyorsan emelkedik. Ez lehetne egyik alátámasztása a közvélekedésnek, viszont senki nem beszél arról, hogy az európai uniós országok átlagos eladósodottsága meghaladja Magyarországét, az eurózónáé pedig már 100% körül jár. Ez azt jelenti, hogy az ilyen államok annyi adósságot halmoztak fel, amennyi az egész éves össztermékük.

A kérdéshez visszatérve, nagy gond, hogy a szlovák szaksajtó rosszindulatból és tudatlanságból nem tájékoztat a Magyarországon működő, eredményes mikrogazdasági rendszerről. Magyarországon a minisztériumok által felügyelt programok évek óta, rendszerezetten működnek, míg Szlovákiában teljesen eseti jelleggel futnak. A kis- és középvállalkozások ügynöksége a gazdasági minisztérium alá tartozik, ezáltal ki van szolgáltatva a minisztérium körül mozgó lobbicsoportok érdekeinek. Emiatt a pályázati pénzek – meg merem kockáztatni – legalább kétharmadának előre meg van határozva a helye. Magyarországon ez a rendszer ebből a szempontból EU-kompatibilisebb, hiszen az értékelés jóval függetlenebb, s emiatt szélesebb és igazságosabb a szórás is a pénzek kiosztásában. A lobbista körökön kívül eső, „az utcáról jövő” pályázónak sokkal több esélye van pénzhez jutni, mint Szlovákiában, ahol rendes nyilvánossága sincs mindennek. A szlovák szaksajtónak azonban az ilyen dolgokról nem érdeke beszámolni már csak azért sem, mert itt eltűnő félben van az elemzői szakma kategóriája. Magyarországon ezzel szemben nagyon fejlett az elemzői szakma, amelyet az Unió statisztikai hivatalával módszertanilag is együttműködő kutatóintézetek, fejlesztési ügynökségek, valamint az erős kamarák igazolnak.

Következő nagy különbség, hogy a kis- és középvállalkozásokra Magyarországon stratégiai elemként tekintenek, amelyek sokaknak megélhetést, munkahelyet biztosítanak. Ha mindezt a szlovákiai magyarsággal hasonlítjuk össze, akkor még szembetűnőbb a diszkriminatív különbség, hiszen az öt megyébe szétszabdalt itteni magyarok gazdasági érdekképviselete gyakorlatilag teljesen elveszett. A szlovákiai magyarságot egyetlen szlovákiai fejlesztési tervben sem említik, mintha nem is létezne. Szlovákia lubickol abban az illúzióban, hogy jól néz ki gazdaságilag, mert még nem érte el a már említett kritikus szintet, és mivel az elemzői szakma itt gyakorlatilag nem létezik, igény sincs a valóság megismerésére. Itt sokaknak jólesik Magyarország szapulása (eladósodottság, „bóvli kategória”, stb.), közben viszont maga Szlovákia mulasztja el a gazdaság valódi fejlesztésének lehetőségét.

Szintén közhelynek számít, hogy Magyarország volt a 2008-ban kezdődő pénzügyi, majd gazdasági válság legnagyobb vesztese.

   

Itt megintcsak nem hallani a közbeszédben a teljes történetet. Mindkét ország gazdasága zsugorodott a válság következtében, ez tény. Viszont senki nem beszél arról, hogy Szlovákia 10% fölötti növekedésből esett vissza zsugorodó gazdasággá, míg Magyarország néhány százalékos növekedésből. A visszaesés tehát Szlovákia esetében, abszolút számokban sokkal nagyobb volt. Ennek a 2000-es évek kétségtelenül rossz magyar gazdaságpolitikája mellett más oka is van. Magyarországon az ’56 utáni konszolidáció része volt, hogy működhetett a magánszektor, ami gazdasági és tapasztalati szempontból is fontos volt. Többek között ebben gyökerezik, hogy Magyarország vállalati kultúrája, vállalkozási hajlandósága ma jócskán meghaladja Szlovákiáét.

Nálunk ’68 után teljes mértékben visszaálltak egy szovjet típusú gazdaságra, és a Mečiar-kormányok alatt nem volt igazi stratégia. Abban az időszakban a vadkapitalizmus privatizációs szabályai uralkodtak, amelyek a rendszerváltozás után egész Közép-Kelet-Európában leépítették az ipart és a mezőgazdaságot, ami lehetővé tett egy ezt követő gyors gazdasági növekedést. Szlovákia azonban sokkal később kezdte a felzárkózást, ezért tudott hirtelen akkora növekedési számokat produkálni, amikor mások már nem. Magyarország ezzel szemben, a rendszerváltást követően sokkal hamarabb beállt, hiszen jobb alapokról indult. A magyar mikrogazdaság ma is többrétegű, sok lábon áll, és rendszerben működik. Működik a kutatás-fejlesztés-innováció, amely Szlovákiában szintén nem látható. Az Európai Bizottság 2007-ben indította a Jeremie programot a kis- és középvállalkozások támogatására, amely befektetési hitel, kockázati tőke vagy kezességnyújtás formájában érkezhet. Magyarországon forint százmilliárdok jutottak el ilyen módon a vállalkozásokhoz 2008-tól, Szlovákiában viszont csak idén mentek ki az első kezességnyújtások. Szlovákia lemaradása ebben 5-6 évre tehető Magyarországhoz képest.

Ugyanitt megemlíthetjük a bankszektort, amely Szlovákiában az eurócsatlakozás miatt bespájzolt a válság előtt, és így viszonylag jó állapotban kibírta a megpróbáltatást. Csakhogy Szlovákiában nincs hazai banktőke, az összes meghatározó bank külföldi tulajdonú. Magyarországon viszont 2010 óta 40%-ra nőtt a magyar törzstőke aránya, és a kormány még ezt is kevesli. Ez szövetkezeti tőke, amely a hazai termelést ösztönző erős tényező, Szlovákiában viszont még a törvényben sem szerepel, tehát lehetőség sincs rá.

Miért nem hallunk ezekről a dolgokról a szaksajtóban?

Azt ne várjuk, hogy a szlovák sajtó megírja ezeket a dolgokat, hiszen nekik a legkényelmesebb és legjólesőbb megközelítés, hogy Szlovákia a csúcs. A minisztériumokban dolgozók – még a magyarok is – inkább hajlanak a rendszer éltetésére, a hivatalos propaganda visszhangzására, s így fedve marad Szlovákia gyakorlati gazdasági elferdültsége és elmaradottsága. A szlovákiai magyarokat ez duplán sújtja. Mi is kapjuk az állami propagandát az ország csodás állapotáról és Magyarország leszakadásáról, és elhittük, hogy ez mind igaz. Pedig ez az állapot egyáltalán nem csodás, ráadásul ami ténylegesen létezik, a szlovákiai magyarok abból sem részesülnek, miközben nem hozzuk be a magyarországi tapasztalatokat és tudást. Tehát Szlovákia önbecsapásának mi isszuk meg leginkább a levét.

Vésey Kovács László

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Nyitókép: Felvidék.ma