Fél év telt el az Uber szlovákiai megjelenése óta. A személyszállító jelenleg még csak Pozsonyban működik, ahol félmillió lakosból eddig 25 ezer embert nyert meg magának.

 

Peter Chovanec, az Uber pozsonyi menedzsere elégedett az eddigi eredményekkel, a szolgáltatás nagy népszerűségnek örvend a pozsonyi sofőrök körében is. Összehasonlításképpen Prágában vagy Varsóban 2,5 millió lakosra az első félévben kevesebben vették igénybe a szolgáltatást, mint Pozsonyban.

 

Az Uber szolgáltatás növekedése Pozsonyban, összehasonlítva a környező városokkal (a lenti vonal a hónapok számát jelöli). (Forrás: Uber)

 

Chovanec a növekedést azzal magyarázza, hogy az Uber szolgáltatás mindkét fél számára előnyös. Továbbá a pozsonyiak, és általánosságban Szlovákia lakosai járatosak kedvelik az új technológiákat. Szlovákiában például nagyon elterjedt a hitel-, és a bankkártyák alkalmazása, az internet és az okostelefonok használata is a legmagasabb mutatóval rendelkezik a térségben. Továbbá nagyon népszerű az érintéssel működő fizetési mód (paypass) is.

 hirdetes_810x300  

 

Az Uber applikációt Nagyszombaton, Kassán és Eperjesen is megnyitották már az emberek, ami azért érdekes, mert ott még nem is működik a szolgáltatás, az emberek azonban kíváncsiak rá (lásd a térképen).

 

A cég Pozsony után Kassán és Eperjesen is terjeszkedne.

 

Szlovákia térképe, megjelölve azok a helyek, ahol az Uber applikációt megnyitották a felhasználók. (Forrás: Uber)

 

Az Uber rendszerének működéséről

 

Az Uber alkalmazással perceken belül megbízható fuvarra tehet szert a felhasználó. Az okostelefonos applikáció segítségével ki kell választani egyet a kliens közelében lévő regisztrált sofőrök közül. Az Uber sofőrjei nem mind profi sofőrök, ugyanis bárki regisztrálhat, akinek van autója és szívesen szállítana embereket.

 

Az Uber egyik nagy előnye, hogy jellemzően olcsóbb, mintha hagyományos taxival utaznánk.

 

Az Uber a jövőben többféle szolgáltatást is kínálna megrendelőinek. A legnagyobb lehetőségeket a postai és internetes megrendelések valamint az ételek kiszállításában látják Chovanec megemlíti azt az esetet, amikor megrendelünk valamit az internetről, de napokig kell várnunk, míg a futárszolgálat kézbesíti.

 

Sokkal gyorsabban hozzájuthatnák a rendelt termékhez, ha azt az Uberen keresztül lehetne megrendelni. az úgynevezett UberEats szolgáltatás, ami élelmiszer-szállítással foglalkozik, már létezik is.

 

Trend.sk/Körkép.sk

 

Nyitókép: etrend.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!