Mindenütt Szlovákiában

 

Minden tekintetben közérdekű témát vetett fel a Nový Čas hírportáljának „Hová tűnnek a szlovákiai erdők” c. írása, amelyben a szlovákiai erdők megalomán kivágásáról értekezik.

 

A pozsonyi lakosokat az sokkolja, hogy az ivóvízkészlettel rendelkező Šihoť nevű dunai sziget erdeinek csaknem felét ki szeretnék kivágni. Szlovákia más részein tarvágások, a fákat szállító autók által felszabdalt utak látványa fogadja az erdőjáró embereket, akik a nyugalmat a csendet a szépséget keresve érkeznek oda.

 

 hirdetes_810x300  

Kivételt még a Tátra egyes területei sem képeznek: Példának okáért az egyik viharkárokat szenvedett részén az erdészeti dolgozók nemcsak a kidőlt fákat dolgozták fel, de a favágók bementek az európai jelentőségű erdőrészbe is, s nemcsak sétálni.

 

A természetvédők szerint a fakitermelés jelenlegi szintje nem fenntartható.

 

Fakitermelés 1990 és 2014 között. Forrás. Nový Čas

 

Ezt jelzi, hogy az utolsó 20 évben a fakitermelés mértéke közel 90%-al növekedett, amíg 1990-ben kb. 5,2 millió m3 fát termeltek ki, addig 2014-ben ez már elérte a 9,4 millió m3-t.

 

Kornél Ruman, a Szlovák Nemzeti Erdészet Központ (Národné lesnícke centrum) munkatársának véleménye szerint a fokozott fakitermelés oka, hogy a szlovákiai erdő nagy fatartalékokkal rendelkeznek. Előre jelezve, hogy a jelenlegi szintű fakitermelés még minimálisan az elkövetkező 30 évig fog folytatódni.

 

A szakmai ajánlások szerint az erdőkből csak a növekmény 60%-át lenne szabad kitermelni, aminek alapján 2014-ben legfeljebb 7,5 millió lehetett m3 volna, de a tényleges érték közel 2 millió m3-rel meghaladta azt.

 

Losonc_12523959_1691366504452259_753974451345954250_n
Kivágott fatörzsek a losonci erdőben

 

Különböző érdekek

 

Az erdőgazdálkodó vállalatok meghatározott terv szerint dolgoznak, amely pontosan megállapítja, hogy melyik időszakban mennyit termelhetnek ki. Kivételt csak a viharok okozta károk s egyéb erdei kalamitások eltávolítása jelent, melyet a vállalatoknak kötelező elvégezni, s melyek eredményeként túlléphetik a tervek szerint fakitermelés mértékét.

 

Egy Vysoký nevű természetvédő szerint az ilyen típusú „véletlenszerű fakitermelés” mértéke hosszútávon eléri a 40-60 %-ot. Előfordu(hat), hogy a fakitermelők az egészséges, sértetlen fát is kitermelik. Az Állami Erdőgazdaság illetékeseinek véleménye szerint folyamatosan végzik az ellenőrzéseket, melyek célja, hogy megállapítsák, hogy kitermelők betartják-e a törvényi előírásokat

 

Természetes kérdésként vetődik fel, hova kerül a hatalmas mennyiségű szlovák fa. A cikk szerint 2014-ben 3,4 millió m3 került a határon túlra, a cellulóz vállalatok 2,7 millió mfát igényelnek évente, a maradékot pedig a különböző fafeldolgozó vállalatok használják fel. Figyelemreméltó adat az is, hogy 2013-ban energiatermelésre 3,8 millió tonna faanyagot használták fel.

 

A túlzottnak tűnő, erdőpusztaság maga mögött hagyó fakitermelés hasonló érzéseket váltott és vált ki a losonci erdőjárók között is, melyek jogosságát, erdőjáróként magam is osztom. Annál is inkább, mert ifjúkorom jelentős részét az itteni erdőket járva töltöttem el. Részese voltam erdőrészek ültetésének, követhettem az erdők alakulását, növekedését.

 

losonc_panyidaroc_12998178_1698563717065871_4669761947129354259_o

 

Erdész az erdőről 1980-ban

 

Példaként idézném Pálfalvi Nándor, erdész, vadász Hajnali ösvényeken c. 1980-ban megjelent könyvének egy gondolatát az erdőről: „…legyen az bármilyen kicsi ország mégoly kicsi erdeje, az mégiscsak erdő, ha annak érzi ember és állat.

 

Ebből táplálkozik szépsége és az a szükség is, hogy ezt a szépséget és jót, amit a néhány fa keltette érzés jelent, védjük, óvjuk és tegyünk érte valamit. Minden kivágott fa helyett újabb kettőt, de legalább egyet ültessen a ma embere, hogy a holnap élő ember is érezhesse: íme az erdő, elégedett vagyok, jól érzem magam”.

 

S éppen ez az, amit a ma erdőjárója nem lát. Nem vagy csak kis mértékben látja, hogy a tarvágás helyére gondozott csemeték kerülnének, nem látja azt, amit a természetvédők ajánlanak, hogy a tarvágáson legalább egy-két termőfát hagynának azon célból, hogy az magokkal lássa el a környezetét. Látják viszont a szétszabdalt erdei utakat, a fákkal szimbiózisban élt aljnövényzet pusztulását, a erdei állatok életének megbolydítását és sok egyebet is.

 

Ebből energia lesz
Ebből energia lesz

 

Aláírásgyűjtés Losoncon

 

Losoncon a napokban már többedszer aláírásgyűjtés indult a helyi erdők megmentéséért. Mivel az erdőgazdaság kitart azon véleménye mellett, hogy tervek szerint dolgozik, sőt hogy facsemetéket is ültet (megírták a Losonci városi lapban) nem lesz egyszerű a dolog.

 

 

Viszont ha azt szeretnénk, amit a fentebb idézett erdész írt, márpedig józan ésszel csak ezt lehet szeretni, akkor minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy védjük azt a természetet, amit még magunkénak mondhatunk.

 

Puntigán József

 

Források: Nový časZachráňme lučenský les (védjük meg a losonci erdőt)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!