Csehszlovákiában az első önkiszolgálót 1955-ben Prágában nyitották meg, míg a szupermarketekre egészen a forradalom utánig várni kellett.

 

Azokban az időkben, amikor Európában az első világháború tombolt, addig az USA-ban megnyitották az első önkiszolgáló boltot. Ezután pedig következtek a szupermarketek, valamint az önkiszolgálás fellendülése.

 

A legelső önkiszolgálót Piggly Wiggly néven Clarence Saunders nyitotta meg 1916. szemptember 6-án az amerikai Tennessee állambeli Memphisben.

 

 hirdetes_400x285  
b995a72ef576aba43b1a18913801f723
Fotó: pinterest.com

 

A szkeptikus vélemények és nem mindennapi megnevezés ellenére a harmincöt éves alapító terve bejött, és 1917 októberében Saunders már szabadalmaztatta is az elgondolását.

 

A Piggly Wiggly nagyon gyorsan teret hódított, így a 30-as évek végére egész Észak-Amerika területén mintegy 2660 bolttal rendelkezett. A Piggly Wiggly üzletláncnak köszönhetően a hasonló üzletekben is meghonosodtak a kasszák, az árucédulák az egyes termékeken, az élelmiszerek számára előállította klimatizált boxok, valamint az alkalmazottak egyenruhái.

 

be2553a33a20bedaeef691f53ff6ee91
Fotó: pinterest.com

 

Annak ellenére, hogy miután Saunders tőzsdézni kezdett, és a 20-as évek végére teljesen elveszítette az ellenőrzést az összes vállalkozása felett, a Piggly Wiggly rózsaszín malacos logója még a mai napig használatos. Jelenleg 17 amerikai államban mintegy 600 ilyen bolt létezik, és főként magánvállalkozók üzemeltetik a kisebb városokban.

 

A Long Island-i szupermarket

 

Az első szupermarketet tizennégy évvel később, 1930. augusztus 4-én nyitották meg, ismételten az USA-ban. A New York-i Long Island-en megalapított üzlet élén egy ír bevándorló család sarja, Michael Cullen állt.

 

Eredetileg menedzserként dolgozott egy kiskereskedelmi cégnél, amikor egy olyan remek ötlet pattant ki a fejéből, miszerint az árut kisebb értékkülönbözettel kell adni a klasszikus boltokhoz viszonyítva, de tömeges mértékben. Az ötletét leírta, és a társaság vezetése elé nyújtotta, akik figyelembe se vették a újfajta kezdeményezést.

 

60eb51443c222046d1fb2a7563150d03
Fotó: pinterest.com

 

Cullent azonban mindez nem tántorította el. Mivel bízott a sikerben, megalapította a saját vállalkozását. 1930 augusztusában megnyitotta a King Kullen boltot, amit a washingtoni Smithsonian Intézet a legrégebbi amerikai szupermarketként tart számon.

 

Cullen vállalkozásának sikere nem sokáig váratott magára. Az New York-i Queen´ negyedben az átépített garázsokból került ki az az első szupermarket, ahova a vásárlók előszeretettel jártak az alacsony árak és a széles választék miatt.

 

Hat évvel az első üzlet megalapítása után, Cullen már a tizenhetedik boltját nyitotta meg, és évente az egész üzlethálózatával mintegy hat millió dollárra tett szert. Cullen hirtelen halála után a vállalat vezetését a felesége vette át, így neki is köszönhető az, hogy a King Kullen szupermarketek még napjainkban is megtalálhatóak New York-szerte.

 

Európában csupán a háború után jelentek meg az önkiszolgálók

 

Az európai országokban az önkiszolgálók csupán a második világháború után terjedtek el, például Franciaországban 1948-ban nyitották meg az első ilyen boltot.

 

Csehszlovákiában az első önkiszolgáló 1955. június 1-jén nyitotta meg a kapuit Párágában, és a bevezetése elleni érvek azonosak voltak napjaink érveivel.

 

V Husitské ulici v Praze na Žižkově byla otevřena dosud největší samoobsluha masem a uzeninami n.p.Pramen . Nová samoobsluha je nejen moderně a hygienicky vybavena (laminátový strop),ale je i dobře zásobena širokým sortimentem masných výrobků a konzerv. --- Female costumer checks a can at "Pramen" supermarket. Lack of available sortiment often resulted in stacking up the same products on shelves, Prague, Czechoslovakia, 1960. (CTK photo / Karel Mevald)
Fotó: magazin.ceskenoviny.cz

 

 „Az eladás önkiszolgálási formáját főként fentről támogatták – a szocialista gazdaság számára ez az új rendszer azért volt hasznos, mert létszám-megtakarításhoz vezetett a munkaerők terén”

 

mondta Martin Franc történész.

 

Az önkiszolgálókat tömegesen 1958-ban és 1959-ben kezdték üzembe helyezni, így például 1959 végén csak Prágában 148 önkiszolgáló bolt működött.

 

Csehszlovákiában az első szupermarketet (Mana) Jihlava városában nyitották meg 1991. június 6-án, és még ugyanabban az évben Csehszlovákiában megalapították a Delvita és a Billa modern üzleteit is.

 

ContractImageHandler ammbo.cz
Fotó: ammbo.cz

 

Az első hipermarketet – amely egy nagy kapacitású önkiszolgáló több mint 2500 négyzetméteren – Szlovákiában 1999-ben fejezték be.

 

Forrás: ČTK/DenníkN.sk/Körkép.sk

Nyitókép: thegoodshoppingguide.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!