Nyitra megye 2015-ben módosította területrendezési tervét. Az MKP megyei frakciója akkor 60 érintett település és civil, valamint szakmai csoportok közös javaslataként módosító indítványt nyújtott be a megye területén áthaladó gyorsforgalmi utak nyomvonalának megváltoztatása érdekében.

 

Az egyik módosítás célja az volt, hogy az R7-es, déli gyorsforgalmi út Érsekújvárt ne északról, hanem délről kerülje el, elősegítve ezzel a Gúta, Ógyalla, Komárom, Párkány és Zselíz térségében élők számára a gyorsforgalmi út rövidebb, gyorsabb és kényelmesebb elérését.

 

Elfogadták, majd lesöpörték

 

 hirdetes_810x300  

A másik javaslat azt szorgalmazta, hogy a majdani R3-as észak-déli gyorsforgalmi út Nyitra megyét sokkal erőteljesebben szelje át, mint az addigi változatban. Zólyomból déli irányban ne Korpona és Ipolyság irányába haladjon – mert így csupán néhány kilométernyi szakaszon érintené Nyitra megyét – hanem az Alsó-Garammentén haladva, Garamszentbenedek (R1), Léva, Zselíz és Párkány érintésével, déli irányban.

 

A javaslatokat a megyei közgyűlés először elfogadta, az állami hatóság azonban megvétózta őket, majd a megyei önkormányzat sokadik nekifutásra érvénytelenítette az elfogadott módosításokat.

 

Magyar érdek, magyar érdekképviselet?

 

Az MKP Nyitra-megyei frakcióvezetője szerint a hamarosan megnyíló országos területrendezési terv (KURS) módosításával most újra lehetőség nyílik a javaslatok elfogadására. Farkas Iván szerint a tárcavezető, Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter számára  most megnyílik a lehetőség, hogy legalább részben megvalósíthassa választói, a szülőföldjükön élők alapvető elvárásait.

 

„A kormányban helyet foglalók döntik majd el, hogy régióink, a Duna-mente és a Garam-mente középtávon, hosszabb távon fejlődési pályára állhat-e, avagy lemarad. Hisz ne feledjük, amerre a korszerű utak és vasutak haladnak, ott zajlik gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés. Más régiók pedig menthetetlenül lemaradnak és leszakadnak”

 

– tette hozzá Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke.

 

Körkép.sk

 

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!