A KOVO szakszervezet nem tartja sikernek a Volkswagen Slovakia vezetése és az alkalmazottakat képviselő szakszervezet (Moderné odbory Volkswagen – MOV) között kialkudott vasárnapi egyezséget. A KOVO elnöke, Emil Machyna ugyan támogatta a sztrájkolókat, akik magasabb béreket szerettek volna, azonban szkeptikus az eredményt illetően.

 

„Ha felosztjuk a béremelést, akkor az 5,5 százalékos növekedést jelent évente, ugyanis a kollektív szerződést két és fél évre szól. Ez az MOV eredeti, 16 százalékos béremelési igényeihez képeset jelentős kompromisszum, az alkalmazottak kárára.”

 

-konstatálta Machyna, aki szerint a munkáltató eredeti javaslatához képest a bérek reálisan csak 0,6 százalékot emelkednek. A Zoroslav Smolinský-vezette szakszervezet a vállalatvezetéssel a tarifaosztályok emeléséről állapodott meg: június elsején 4,7 százalékkal, 2018 januárjában szintén 4,7 százalékkal, 4,1 százalékkal pedig 2018 novemberében emelik a béreket, 2019 augusztusáig.

 

A Jaguar Land Rover is befolyásolhatja a fizetési igényeket 

 hirdetes_810x300  

 

Machyna szerint kérdéses, hogy valóban jó ötlet volt-e két és fél évre lezárni a szerződést. Emlékeztetett, hogy a béremelési igények egyre nagyobbak Szlovákiában, a Jaugar Land Rover beruházásának köszönhetően pedig tovább erősödhetnek a követelések. Szerinte előnyösebb lett volna rövidebb időre megkötni a kollektív szerződést, hogy legyen lehetőség az egyeztetésre.

 

„Egy ilyen, nem teljesen sikeres kollektív egyeztetés után nehéz lesz helyreállítani a kapcsolatokat nemcsak a vezetés és a szakszervezet, hanem az alkalmazottak között is, amennyiben az MOV bizottsága a mandátumuk nélkül hagyta jóvá a végső eredményt.”

 

Hat napi sztrájk után a VW alkalmazottai hétfőn kezdtek el ismét dolgozni, a szakszervezet és a vállalatvezetők vasárnap jutottak egyezségre: a sztrájk azonnali beszüntetéséért cserébe az alkalmazottak  összesen 14,12 százalékos béremelést kapnak és egyszeri 500 eurós bérkiegészítést a júliusi fizetésükhöz.

 

Webnoviny.sk/Körkép.sk
kép: aktuality.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!