Gazdaság

Tovább drágulnak a banki szolgáltatások

A forró nyár során ismét drágulnak a banki szolgáltatások Szlovákiában a – a pénzintézetek a csökkenő bevételeket egyre inkább a gyakran használt szolgáltatások drágításával szeretnék pótolni. 

 

Augusztustól az UniCredit Bank, szeptembertől pedig a legnagyobb országos pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár változtat árain. A bankok ügyfelei nemsokára többet fizetnek majd a készpénzfelvételért, a Szlovák Takarékpénztárban a hitelbiztosítás illetékei is emelkednek.

 

Maroš Ovčarik elemző arra számít, hogy idén intenzívebben fognak drágulni a banki szolgáltatások, köszönhetően a rendkívül alacsony kamatoknak, amelyek miatt egyre kevesebb bevétele származik a pénzintézeteknek a különböző hitelek szolgáltatásából. Ovčarik szerint nagy a valószínűsége, hogy év végéig a többi bank is árakat emel majd.

 

Pedig jól megy a bankoknak 

 

A szlovák pénzintézetek az év első három hónapjában 165 millió eurót kerestek. A tavalyi adatokkal összehasonlítva bevételük 21,2 százalékkal emelkedett, 2016 első hónapjaiban akkor “csak” 136 milliós nyereségre tettek szert. A már említett kamathozamok 2017 első negyedévében 432 millió eurót tettek ki. A statisztikák megerősítik az illetékekből származó növekvő bevételeket is, az év első három hónapjában ugyanis a bankok  így 133 milliós bevételre tettek szert – ez 4,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi eredményekhez képest.

 

Az UniCredit bank leginkább a bankfiókokban nyújtott szolgáltatásokért kér majd magasabb illetéket, valamint jelentősen drágul a harmadik félnek nyújtott információk ára is. Ha a bankfiókokban szeretnénk készpénzt felvenni, akkor kettő euró helyet nemsokára már négyet fizethetünk. Ha idegen számlára küldünk pénzt a bankfiókban, szintén négy eurós illetéket kell majd fizetnünk, de változik a papíron igényelt átutalás költsége is.

 

Az árváltozás több szolgáltatást is érint, részletes adatokat a pénzintézet honlapján találunk. Fontos azonban felhívni a figyelmet, hogy az előbb említett szolgáltatások az elektronikus bankrendszeren keresztül ingyenesek, így sok pénzt megspórolhatunk. Az UniCredit legközelebb 2018. január 1-jén fog változtatni az árakon.

 

A sürgős átutalásért akár 20 eurót is fizethetünk 

 

 

Szeptembertől a legnagyobb szlovákiai pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár is változtat árain. Az elektronikus úton történő gyors átutalás illetéke 5-ről 8 euróra nő. Ha a sürgős utalást a bankfiókban szeretnénk megvalósítani, akkor 5 euró helyet 20-at kell majd fizetnünk.

 

Az idegen számlára befizetett készpénz után 1,5 eurós illetéket számláznak ki, de a készpénzfelvétel után is 3 eurót fizethetünk majd a mostani 2 helyett. A bank illetékesei itt is figyelmeztetnek, hogy ugyan több szolgáltatás ára is drágul, azonban ez leginkább a kevésbé használt szolgáltatásokat érinti, így egy kis odafigyeléssel és az elektronikus rendszer használatával elkerülhetjük a felesleges kiadásokat. Drágulnak továbbá a hitelbiztosítás költségei is, de az új díjszabás csak a szeptember első napja után megkötött szerződésekre vonatkozik majd  – az illetékekről részletesebben ide kattintva olvashatnak.

 

Pravda.sk / Körkép.sk
kép: dailymail.co.uk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket

Megosztás