A vasfüggöny lehullása által sokak álma vált valóra főleg azoké, akik végigreménykedték az átkos rendszert, abban a hiszemben, hogy ettől valami jobb, valami újabb jöhet. A határok megszűntek, új kapuk nyíltak Kelet-Európa sokat nélkülöző emberei számára. Szabad munkavállalás, utazás, minden valóra vált, amire régóta áhítoztunk.

 

2004-es Európai Unióhoz való csatlakozásunk csak tetézte az eufóriát, ki ne emlékezne a magyarországi baloldal egyik választási szlogenjére miszerint hamarosan Bécsben nyithatunk cukrászdát?!  A kijózanodás, a hurrá optimista gondolkodás nagyon gyorsan elillant, amikor tapasztaltuk, hogy az eddig virágzó mezőgazdaság, de az ipar nagy része is a szabadrablás (szaknyelven privatizáció) lezüllesztés vakvágányára jutott. A térségünket lerohanó multik a külföldi bérek töredékéért foglalkoztatnak, ám annál szigorúbb munkafeltételek mellett.

 

A munkaerőpiac számunkra is elérhető vált, melynek következtében több százezerre tehető a Szlovákiából nyugatra kivándoroltak száma. A liberális médiumok kedvenc vesszőparipája, hogy ezek az emberek a kilátástalanság, a nyomor elől menekülnek. Tény a nyugat-európai bérek versenyképessége nagy elszívó hatással bír.

 

 hirdetes_810x300  

Fontos megjegyeznem azt is, hogy főleg a fiatalabb korosztályra jellemző az, hogy sokan a nyelvtanulás, tapasztalatszerzés. vagy esetleg tanulmányaik miatt hagyják el szülőföldjüket. Ha ez a réteg egy bizonyos idő után visszatér, a kint megszerzett tapasztalatokat itthon kamatoztathatják. Más szemléletmód, nyitottabb gondolkodás, többnyelvűség. Ez mind előnyt jelenthet az itthoni munkakereséshez.

 

A külföldön dolgozók hatalmas árat fizetnek azért, hogy elmentek. A család, barátok és minden, ami eddig a mindennapjaikat jellemezte, itthon maradnak. Tény, hogy megtanulnak a jég hátán is megélni, alázatot tanulnak és azt is, hogy mindenhol farkastörvények uralkodnak, és ha az egyén nem áll ki magáért, ezt senki más nem fogja megtenni. Egy idő után mindez hihetetlen erőt és önbizalmat ad. Sokan viszont a letelepedést választják, ami számunkra, felvidéki magyar közösség számára egy fájó pont. Nincs ez másképpen Erdélyben sem, ahonnan a rendszerváltás óta több mint 200 ezer magyar vándorolt ki. Ez óriási csapás az amúgy is többféleképpen megtizedelt közösségeknek.

 

Majd egy évtizedes franciaországi kitérő után a tapasztalás rögös útját végigjárva kijelenthetem, hogy kint sincs kolbászból a kerítés. Ha egy képzeletbeli mérlegre felpakoljuk az egyik serpenyőre azt, hogy mi az, amit feladunk és mi az, amit nyerünk a kintlét által, a mérleg nyelve nagy valószínűséggel a hazatérés felé fog billenni. Gyorsan hozzáteszem, szerintem.

 

Az egyén dolga dönteni a sorsa felől. Aki közösségben gondolkodik, hisz a sorsszerűségben, hogy nekünk itt dolgunk van az hazatér. Ahogy a Szózat is írja „ A nagy világon e kívül nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell”

 

Dian Csaba

Nyitókép: Archív

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!