A C&A európai ruházati üzletlánc tulajdonosai kínai befektetőknek adják el vállalatukat – informált minderről a Der Spiegel német hetilap. Információik szerint az adásvételt a két fél csakhamar megejti.

 

A C&A-t 1841-ben két testvér, Clemens és August Brenninkmeijer alapította Hollandiában. A ruházati üzletlánc mindmáig a család tulajdonában áll, mégpedig a svájci Zug városban székelő Cofra Holding vállalatnak köszönhetően. A Der Spiegel hetilap „belső információkra“ hivatkozva úgy tudja, hogy az adásvételi szerződést csakhamar megkötik.

 

A vállalat a hetilap információit sem megcáfolni, sem megerősíteni nem akarta. A Cofra Holding a Der Spiegelnek csupán annyit mondott, hogy a C&A azt vizsgálja, hogy milyen módon tud terjeszkedni az egyes régiókban.

 

 hirdetes_810x300  

A C&A folyamatos átalakulása olyan lehetőségeket is magába foglal, mint például a növekedés megerősítése a kínai piacon vagy más, fejlődő piacokon. Ez az egész partnerségeket és befektetéseket foglal magába“ – írta hivatalos jelentésében a Cofra Holding.

 

A C&A nemcsak Európában üzemelteti ruházati boltjait, hanem Latin-Amerikában és Ázsiában is. Európában mintegy 1500 üzletet működtet, ahol mintegy 35 ezer ember dolgozik.

 

Forrás: Sme.sk

Nyitókép: RetailDetail

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!